Budapest, 2010. Jaffa Kiadó, 267 oldal, kiadói karton kötésben,a lapok széle kicsit hullámos, egyébként jó állapotban.
1490 Ft
"Amikor azt hallom például, hogy „könnyű magának, doki, csak ül egy széken, és beszél..." Múltkor, az egyik előadásomon épp felmerült ez a dolog. Akkor a hallgatóság köréből megkértem egy önkéntest, egy nőt, hogy játssza el az én szerepemet, ö lett a segítő. Kértem egy másikat is, aki mellett én játszottam el a pipogya férjét, aki meg van győződve róla, hogy ők ketten fantasztikusan szép életet élnek, jó a házasságuk, vele pedig nincsen semmi baj. Hiszen a pasik általában, legalábbis elég gyakran így gondolják... Szóval, kopogtattunk a képzeletbeli ajtón, köszöntünk, és bementünk a „feleségemmel". A „segítő" nekem szegezte a kérdést, hogy miért jöttem. Erre én elkezdtem játszani az értetlent: a „feleségemre" mutogattam, mondván, ő kérte, hogy jöjjek el... Mindezt tegezve, majd odavetettem neki, hogy „milyen csinos vagy". Természetesen egyből zavarba jött. Hiszen szándékosan belemásztam az intim zónájába. Elvörösödött, kiesett a szerepéből, „jaj, köszönöm", mondta, és utána ő is tegezésre váltott. Rögtön bevittem az erdőbe. Két perc után aztán felhívtam a figyelmét arra, hogy ha segítőként már a legelejétől nem gondol a keretek lefektetésére, akkor a hozzá érkező emberek meg fogják enni a játszmáikkal. Tíz perc után megkérdeztem, hogy milyen segítőnek lenni. Tényleg csak ülni kell és beszélni? Azt válaszolta, hogy kegyetlenül kemény dolog. Megállás nélkül figyelni kell arra, hogy a másik mit mond. És különösen nehéz, ha ketten beszélgetnek. Adott pillanatban rendet kell rakni, majd amikor elindulnak a játszmák, azokat ki kell szűrni és megállítani őket.
Manapság gyakran tapasztalom, hogy amint az emberek kommunikációs stratégiái egyre inkább fejlődnek, úgy válik egyre intenzívebbé a kifogások keresése, a hárítás."