Budapest, 1917. Kir. Magyar Természettudományi Társulat, 232 oldal, 15 táblával és 40 képpel illusztrálva, kiadói festett, rajzos, Gottermayer-díszkötésben, a kötéstáblákon foltokkal, belül tiszta lapokkal, jó állapotban.
Kiadó:
Királyi Magyar Természettudományi Társ.
4000 Ft
A légynek, a mikor bábburokjából kibújik, első ösztönszerű dolga a táplálkozás. A báb-állapotban való veszteglésekor ugyanis nem vesz fel táplálékot, ilyenkor abból él, hogy felemészti az utolsó nyűkorszakban felhalmozott zsírsejtek zsírtartalmát, ezért természetes, hogy a bábhüvely elhagyása után éhségtől hajtva, egyenesen oda röpül a legközelebbi élelmet nyújtó helyhez. A házi légy szagló érzéke igen éles, de kétségtelenül különbözik a mieinktől abban, hogy más csalogató szagok vannak rá vonzó hatással. Táplálékának megválogatásában nem válogatós; a tejesköcsög és a frissen sütött krémes-pite reá nézve látszólag csak annyira kedves, mint a moslékos edény, a szemetesláda s a piszoknak mindenféle, meg sem említhető neme. Jól ismeri a konyhaszagot és teljes biztonsággal repül a legközelebbi konyha felé, ámbár lehetséges az is, hogy ide inkább a konyha tűzhelyének melege csalja, mint annak a lehetősége, hogy itt valami jó ennivalót talál. Miként azt a kifejlődött légy szájrészeinek rövid ismertetéséből láttuk, a légy tápláléka csak folyékony lehet, de ha valamely szilárd anyagra száll, nyálának bőséges ömlése lehetővé teszi, hogy abba valamelyest behatoljon és táplálkozhassék belőle. Így tehát a légy iszik is, és eszik is; mindent felkutat és még olyan folyadékot is felkeres, a mely látszólag alig tartalmaz valamit, a mi élete tengődésén segíthetne. A félig folyékony táplálékot különösen szereti. Mindenki, a ki e könyvet olvassa, tudja, hogy a régi időben és némely helyeken napjainkban is, mikén rajzott vagy miként rajzik még most is a házi légy egyes nyilvános étkező helyiségekben, vagy a kevéssé gondozott ebédlőkben. Nem mese annak az embernek a története, a ki egy sötét vasúti étterembe belépve ebből az >> áfonya-pitéből<<kért egy darabot s a kit felvilágosítottak, hogy az nem áfonya-, hanem krémespite. *) SMITH THEOBALD ugyanezt igen találóan fejezte ki egyik közleményében, a melyet ezelőtt néhány évvel írt: »Ha nyár derekán bemegyünk egy nyilvános étkezőbe, kénytelenek vagyunk ételünkért megküzdeni a házi légy miriádjaival, a melyek itt fürgék is, konokak is és legyőzhetetlenek is!«