Francois Villon összes versei

"E tekintetben a költeménynek körülbelül egyharmada, az első ötven-hatvan strófa, a közbeszőtt balladákkal, nem is annyira végrendelet, mint a nagy aktus megokolása, hangulati előkészítése, mintegy zenei nyitánya, a villoni motívumokkal, a szegénység, a múlandóság, a szerelem, a bűntudat, az elpazarolt fiatalság, a rossz földi igazságtevés egymást erősítgető, egymásba fonódó hangoztatása, egy régóta felgyülemlett s visszafojthatatlan vallomás, magának az emberi létnek - egy költő, egy középkori költő, egy minden osztályon kívül álló üldözött vad létének - oly keserű, világos és illúziótlan felmérése, hogy hozzá képest minden más vallomás, prózai vagy lírai, ókori vagy újkori, túlságosan mesterkéltnejs, kiagyaltnak, irodalmiasnak tetszik. Nem mintha az egész nagy mű tovább is ebben a magasságban, ezen a hangon folytatódna, s mintha, mint egyes csodálói mondják, részeiben és összetételében „katedrálissá" alakulna. A második és hosz-szabb rész, a végrendelkezéstől kezdve, mindjobban áttér a diákos, a kocsmázó tréfálkozás módszereire, megint testál jobbra-balra, barátnak és ellenségnek, sőt régebbi „adományait" - mint a komoly örökhagyók, s hogy teljesebb legyen a játék - másodszor is megerősíti, bár e tréfák és célzások ízét, csípését, hatékonyságát a legpontosabb magyarázatok ellenére sem érezzük, mivel az ily élcek, mint bizonyos növények, csak a maguk tövén és talaján virágoznak.. Amellett hasonlítsuk össze A Kis Testamentum vad mókáit a nagy költemény többször újrakezdett s mindig meg-megszakadó testálásaival: bármily durvák is az utóbbiak, bármily biztosnak látszanak avárt hatás felkeltésében, valami mintha enyhítené útszéli gorombaságukat, s mintha meg is bénítaná pusztán nevettető szándékukat - el-elakadnak, meg-megenyhülnek, százfelé cikáznak és merengenek, s akarva vagy nem akarva még e zűrzavarukkal is a költemény alaphangját, a nagy válságét erősítik."