Budapest, 1989. Magvető Kiadó, 459 oldal, fekete-fehér képanyag, kiadói egészvászon-kötésben, védőborítóval, jó állapotban.
790 Ft
"A harci tevék gőgös állatok, mélyen lenézik szegény teherhordó társaikat. Ők a sivatag arisztokratái, akik diadalra viszik urukat, a teherhordó tevék kizsákmányolt, alázatos proletárok. A dalul púpjára hevederrel vastag pokrócot kötnek, amelyből rövid cövek áll ki. Ebbe a cövekbe akaszkodik az utas jobb térdhajlása, míg bal lábát' lelógatja. Úgy ül, mintha női nyeregben lovagolna. Hiába voltam lovas gyerekkorom óta, a büszke dalulon siralmasan nézhettem ki. Erősen meg kellett szorítanom a cöveket, nehogy a magasból szégyenletesen lecsússzak a puszta földre. Báhir- ez volt tevém neve - észrevette gyakorlatlanságomat, és megvetése jeléül néha-néha nekilendült, hogy megleckéztessen. Sok időbe telt, amíg kibékültünk egymással.
Karavánunk gabonát szállított Medinába. Az utolsó hónapokban a próféta városa sokat szenvedett az ínségtől, amelybe a gyenge termés taszította. A moszlim világ részvéttel hallgatta a város segélykiáltásait, megindult a gyűjtés, és jöttek az adományok. Ilyen adományokat szállítottunk mi is. Karavánunk kétszáz tevéből állott. Vagy ötven hajcsár lépdelt mellettük, bús dalukkal nógatva lassú lépteiket. Néhány arab kereskedő és a karaván vezetői tevén nyargaltak. A menet kimért lassúsággal vonszolódott az úton. A nehéz zsákok a tevék hátán ütemesen nyiszogtak, ahogyan az állatok egykedvűen baktattak gyöngyfüzér-sorban egymás után.
Mekkából kiérve megcsapott a puszta friss levegője. Jólesett a szellő, habár meleg volt az is, de elkergette a fülledt, poshadt mekkai porfelhőt. Távol a szent várostól szabadabbnak éreztem magamat, elővettem görög cigarettáimat, rágyújtottam, és megkínáltam társaimat. Csapnivaló, rossz dohány volt, és szívása maga is büntetésszámba mehetett még, ha a vahhabiták szektája nem büntette volna külön ezt az „élvezetet". Társaim csoportja elég változatos volt. Az egyik, Khudari, a vitéz és verekedni szerető Dsuhajna törzs fia mint karavánvezető végigkóborolta egész Nyugat-Arábiát. A másik, Abdallah Sákir, az Ataiba törzsből származott. Szintén karavánvezető. Arcbőre rendesen sötétbarna volt, de azt hiszem, ha vízzel megmossa, váratlanul kifehéredik. Rázzák a „kutyafiak" törzséhez tartozott. Kereskedő volt. Vagyonos embernek látszott, választékosán öltözködött, és övéhez duzzadt pénzeszacskó volt erősítve. Mohamed Nadsdi szintén kereskedő volt. Anaizában, a termékeny Nadsd fennsík városában született, és folyton kóborolt, adott-vett. Régi ruhát újra cserélt be s régi ruhát újnak adott el. Kereskedő embernek szemfülesnek kell lennie. Ezt a szemfülességet az anaiziak már az anyatejjel szívják magukba."