Henry Emery: A növények élete - A növényvilág leírása

A mi fás növényeink igen nagy többségénél a levelek lehullók, azaz a hideg évszak beálltával mind leperegnek. E perctől kezdve, az új levélzet teljes kiképződéséig, szükségképen lehetetlenné válik a levegő szénsavából való táplálkozás; ekkor a növény a maga készletéből és azokból a széntartalmú anyagokból él, melyeket a gyökér a talajból tud meríteni, ha ugyan számba vehető mennyiségben merít, s ha ez anyagok, a mit még nem tudunk, csakugyan fölhasználtatnak. E körülmény miatt az újra kileveledzés lehetetlenné válnék, vagy legalább is halálig kimerítené a növényt, ha a szervezetben bő keményítő-készlet nem volna. S a hulló levelű évelő növényfajok mindegyikénél csakugyan képződik és gyülemlik keményítő a meleg évszakban, még pedig fáinknál a fatestben, főleg ennek bizonyos elemeiben, évelő füveinknél pedig a meggumósodó föld alatti szervekben. Egészen más az eset a tartós levelű fajoknál, vagyis azoknál, melyeknek leveli több évig élnek úgy, hogy a fa soha nem kopaszodik meg, hanem a közdivatú kifejezés szerint örökzöld. Minden tavasszal új levélnemzedék pótolja a legrégibb s télen elhalt és lehullott leveleket, míg a közép idejű levélnemzedék tevékenységének teljes birtokában ott marad, hogy működését mindenkor készen teljesítse, ha a külső körülmények megengedik. Ilyen szervezettség mellett a keményítő időszakonkénti meggyülemlése kevésbé szükséges, és nem várható, hogy e típusoknál olyan terjedelmes gumókkal találkozzunk, melyek nagyon sok évelő növényünk gazdasági értékét teszik. Azt hinni azonban, hogy minden tartós levelű faj teljesen és mindig híjával van a keményítőt tartalmazó szöveteknek, hiba lenne; ellenkezőleg belátható, hogy úgy ezekre, mint a lehulló levelűekre bő táplálékkészletek szükségesek bizonyos életviszonyok közt s főleg akkor, mikor a gyümölcshozás rendszerint nem áll arányban a levélzet mennyiségével.