Lyka Károly: Magyar művészélet Münchenben 1867-1896

"Mint Kéméndy, ő is francia történeti jelmezbe öltöztette modelljeit és hajszálfinoman dolgozta ki az empire-ru-hás hölgy piciny sárga papucsait, a felolvasó ifjú meggyszínű kabátját, sárga nadrágját, a szekrény politúráját, a porcelánvázát, a kék asztalterítőt, minden apróságot, ami a liliputi képbe még belefért.
A két utóbbi festőnek akadt egy lelki rokona a pozsonyi Kozics Ferenc személyében. Ennek élete végig Münchenhez fűződött: ott tanult, ott temették el (1900). Szitakötő-szárnyú mikroszkopikus tündérkék, békakirályok s hasonló „kedvességek" kerültek ki szálfuiom ecsetje alól, ilyeneket olykor elefántcsont-lapocskákra festett, amelyeket világgá vittek a müncheni műkereskedők.
Világos, hogy ilyen festők csak a művészet előszobájába nyithattak be. Náluk a művészi tehetséget csupán a festésre való alkalmasság helyettesítette. A művészet turistái, akik ahelyett, hogy a csúcsokra irányítanák igyekezetüket, az első száz méter megmászása után találnak egy kedélyes vendégfogadót s abból többé ki sem mozdulnak. A műtörténet nem is törődik velük. Aki azonban művészeti korképet vázol, mint e sorok szerzője, nem járhat el ilyen sommásan. Mert ebbe a képbe beletartoznak ők is. A paleontológus örül egy őskori szerény csigaháznak, mert az is hozzájárul a geológiai múlt ismeretéhez. A botanikust nem csupán a legszebb virágok érdeklik, hanem egy igénytelen mohocska is, mert fölvilágosíthatja a hely biológiai, geobotanikai viszonyairól. Sőt a baktériumok sem hanyagolhatok el. Korszakunkban az ilyen festők is elmondanak egyet-mást az általános ízlésről, a korszellemről, a művelődés színéről, ízéről, főképp pedig arról, hogy akkor mi tetszett, mi nem tetszett a közönségnek, mert ebből kiviláglik az is, hogy a valóban vérbeli művészek számára előnyt vagy hátrányt jelentett-e az általános korízlés.
Az általános korízlésnek azonban e fél- vagy negyed-tehetségű festők nem csupán tolmácsolói, mert a közelebbi vizsgálat kideríti, hogy ők nemcsak készen vették át koruk általános ízlését, hanem terjesztették is. Sőt nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy az életben maradjon, viruljon, növekedjék. Anélkül, hogy sejtették volna, tényezőivé lettek. Ennek aztán sokszor keserű levét itták az igazi, a vérbeli művészek. Ennyiben mégis érintik a művészet nagy történetét."