Végh János: Németalföld festészete a XV. században

"Egyeseket a burgundi hercegek pompakedvelésének és művészetpártolásának híre hívott haza, másoknak már azok a megrendelések is elegendőek voltak a honi földön maradáshoz, amelyek természetesen adódtak a flamand városok békés fejlődéséből, virágzó gazdagságából.
Nem könnyű eldönteni, kivel is kezdjük a művészek bemutatását. Max J. Friedlánder, a téma egyik legalaposabb ismerője — akinek tekintélyét jól mutatja, hogy a németalföldi festészetet bemutató 14 kötetes alapvető munkáját, amely a két háború között németül jelent meg, 1967 óta újra kiadják, mégpedig a nagyobb olvasóközönséget biztosító angol nyelven — még azt írta: „A németalföldi táblaképfestészet története a Van Eyck fivérekkel indul." Az azóta folytatott kutatások tükrében azonban bizonyosnak látszik, hogy egy tournai-i mester munkásságának jelentős része korábbi Van Eyckénél. A vele kapcsolatos tudományos vita rövidített ismertetése is túl messze vezetne, hiszen a mestert megnevezni sem tudjuk teljes bizonyossággal, bár munkássága felől nagyjában egyetértenek a tudósok. Szükségből a Flémalle-i Mester nevet kapta, és bár minden amellett szól, hogy azonos azzal a művésszel, akit a források Róbert Campin néven emlegetnek, ez a feltételezés egyelőre nincs bizonyítva. Egyetlen szignált képet sem ismerünk tőle, a nevét említő okleveleket pedig nem lehet a megmaradt képtáblákkal kapcsolatba hozni. Az az oeuvre azonban, amely ránk maradt, minden érdeklődést és elismerést megérdemel: jelenlegi ismereteink szerint a Flémalle-i Mestertől számíthatjuk a nemzetközi gótikus stílus egyeduralmának végét, őt tekinthetjük a XV. század folyamán olyan nagy hírnévre jutott németalföldi iskola megalapítójának. A „Jézus születése "-tábla (6. kép) Dijonban került elő; lehet, hogy ez is a Champmol-kolostor számára készült, mint az előző flamand generáció reprezentánsainak, Broederlamnak és követőjének művei. Az előtérben kissé zsúfolt, de nagyon egyéni alakokból álló csoport, mögötte tágas táj tárul fel. „Képén először érezzük egységesnek a teret" — írja Tolnay Károly, e mester jelentőségének első felismerője, alapvető monográfiájában — „és ezt az egységet főként a színezés érzékelteti: Róbert Campin...."