A. A. Milne: Micimackó

"Róbert Gida agyán pillanat alatt villant át, hogy ez a megoldás! Kinyitotta az ernyőt, és ráfektette a vízre. Az ernyő jól úszott, esni egy kicsit bukdácsolt. Először Mackó mászott be. Már éppen jelenteni akarta ujjongva, hogy remekül érzi magát, amikor kiderüli hogy nem is érzi magát olyan remekül, de néhány korty után, amire nem is volt szomjas, kikocogott a vízből. Akkor egyszerre ugrottak be mind a ketten, és az ernyő már nem bukdácsolt és hintázal annyira.
- A csónakot a Mackó Eszéről fogom elnevezni - mondta Róbert Gida ünnepélyesen, és Mackó Esze büszkén vitorlázott el délkelet széllel, kecsesen himbálódzva a víz tetején.
Képzelheted Malacka örömét, amikor a gyönyörű járművet megpillantotta. Még évek múlva is szeretett merengve gondolkodni büszkén beszélni fóla, hogy a Rettenetes Özönvíz napjaiban milyen Rettenetes Veszélyben forgott. Menekülése előtt órák óta kucorgott vacogva az ablakban, s már csak Bagoly tartotta benne a lelket, aki ott ült egy ágon a közelében, s egy nagyon-nagyon hosszú mesét mondott a vigasztalására, és ebben a mesében - ahogy homályosa emlékezett rá -valami nagynéni szerepelt, aki tévedésből fókatojást tojt, és a mese egyre nyúlt, és egyre hosszabb lett, és a tanulsága nagyon hosszú és nyúlós volt a mesének, s Malacka egyre remén) telenebbül bámult ki az ablakból, elaludt, és álmában egészen kihajolt, s már csak a lábujjai tartották az ablak peremén - szerencsére Bagoly nagynénje egy nagyot kiáltott éppen a mesében, s mivel ezt Bagoly utánozta, ettől Malacka felébredt, visszahúzta magát, csak annyit mondott:"