A. T. Debenedet - L. J. Cohen: Hancúrozni jó! Apás játékok otthon és a szabadban

Történetek a végekről

Leó félős kisfiú volt, és nagyon szenvedett az óvodában. A szülei szerint mindig udvarias volt a felnőttekkel, és kedves volt a kishúgával is. Elvitték Larryhez, aki nagyon szerette volna valahogyan csökkenteni a kisgyerek szorongását, ám csak akkor sikerült áttörést elérnie, amikor az otthonukban kereste fel Leóékat. A kisfiú nyugodtan, csendben, összeszedetten játszott, de Larrynek ez nem tetszett, és nem is hagyta. Elkezdte emelni az energiaszintet, hogy Leó játéka egy kicsit mozgalmasabb legyen. Azzal indított, hogy lepöckölgette a vasúti kocsikat a gondosan felállított villanyvasútpályájáról, majd azzal folytatta, hogy a saját vonatát nekiütköztette a gyermek szerelvényének. Hamarosan már kergetőztek a szobában, miközben egyre hangosabban kiabáltak és nevetgéltek. Larry csak akkor lépett közbe, és csitította le a dolgokat, amikor Leó elkezdett dobálózni a villanyvasút alkatrészeivel, és ordítozni a húgával.
A szülők ledermedtek, mert el sem tudták képzelni, hogy a csemetéjük (vagy Larry) ilyen is lehet. Más szorongó gyermekekhez hasonlóan Leó is attól félt, hogy ha felmérgesedik, akkor feltartóztathatatlanul erőszakos és agresszív lesz. Miután bátorítást kapott arra, hogy bevaduljon, és látta, hogy az agresszív impulzusai nem különböznek más gyerekekéitől, lassacskán a félelme is megszűnt. Ezzel a kishúga is jól járt (bár Leó ezután néha csúfolódott vele, és a játékait is elcsente egyszer-egyszer), mert szerette a pörgős játékokat, és a bá-tyuskáját most már rá tudta venni egy kis kergetőzésre vagy másféle duhajkodásra. A szülők eleinte alig akarták elhinni, hogy egy ilyen kis rosszcsont bújt meg a fiacskájukban, de megértették a dolog előnyeit.