Ábel-Zsuzsanna: Képes bibliai lexikon

"A bibliai ember sóvárogva várja a békét, nem fogy ki a biztatásokból, hogy tegyünk is valamit érte. Történelmük folyamán gyakran keveredtek háborúba a zsidók, többnyire a nagyhatalmak, Asszíria és Egyiptom versengéseinek áldozataiként. Az ásatások arról tudósítanak, hogy nagyon ritkán élhettek békében és nyugalomban; falakkal vették körül a városokat, erős tornyokból védték a városkapukat. Ha sikerült kiéheztetni, megostromolni egy várost, nem kíméltek senkit és semmit a támadók: az ellenállókat kardélre hányták, az asszonyokat és gyermekeket pedig elhurcolták. Az asszírok voltak a legkegyetlenebbek, gátlás nélkül örökítették meg domborműveiken ellenségeik megaláztatását és kínzásait Asszur királyának és istenének dicsőségére. Természetesen azért is, hogy megfélemlítsék ellenségeiket.
A Biblia azt is elbeszéli, hogy Izrael népe is súlyos harcok árán foglalta el hazáját (honfoglalás), a próféták figyelmeztetései ellenére a királyok minduntalan belekeveredtek a nagyhatalmak ügyeibe, s ez rendszerint súlyosan megbosszulta magát.
Nyilvánvalóan nem kerülhette el azonban figyelmüket az a körülmény, hogy ha ilyen szigorúan bünteti Isten Izrael ellenségeit, akkor velük sem bánik kesztyűs kézzel, ha hűtlenül elfordulnak tőle. Lassan mozgásba jöttek a béke erői. A háborús beszámolókban egyre kevesebb hely jutott az emberi teljesítményeknek. Isten az, aki megmenti Dávidot a filiszteusok kezéből. „Karddal, dárdával és lándzsával jössz ellenem", mondja Dávid Góliátnak. „Én azonban az Úr nevében közeledem hozzád" (1Sám 17,45). Egyedül vívja meg a harcot Isten a zsidókat üldöző egyiptomi fáraóval és harci szekereivel: Mózes és emberei csak nézőként vesznek részt a harcban. Az ilyen történetek és elbeszélések nem buzdítanak háborús hőstettekre, és nem a hadiipart reklámozzák."