Budapest, 2010. Park Kiadó, 415 oldal, kiadói karton-kötésben, jó állapotban.
3890 Ft
"Brandt kor- és eszmetársa volt az ugyancsak 1969-ben miniszterelnökké lett svéd Olof Palme. Nemzedékében talán ő volt a leginkább baloldali, egyszersmind a legérzékenyebb a szegénység és gazdagság problémáira. Azt a levelezést, amit három szociáldemokrata nagyember: Brandt, Palme és az osztrák Kreisky folytatott egymással az évek során, kutatván azt a jövőt, ahol nem annyira a kapitalizmus és a szocializmus, mint inkább a fejlett Észak és az elmaradott Dél közötti olló szélesedik, ma is mindenkinek ajánlott olvasmányként kínálnám fel. Olof Palme, egy rendkívül gazdag, szociális értelemben kiemelkedően nagylelkű ország kormányfőjeként azzal vált a leginkább ismertté, hogy esküdt ellenfele lett az amerikaiak vietnami háborújának, s befogadta azokat az amerikai katonaszökevényeket, akik hazájukban nem tettek eleget a behívóparancsnak. (Bili Clinton, a későbbi amerikai elnök is nála talált menedéket.)
És ha már Vietnam, akkor Hó Si Minh. A minálunk Hó apónak becézett veterán indokínai kommunista körülbelül ugyanakkor halt meg, mint amikor Brandt és Palme hatalomra jutott.
A francia gyarmatosítók elleni harc hőse volt, amelyből győztesen került ki. Ha nincsenek ott az amerikaiak, akkor Vietnam 1956-ban valószínűleg az ő vezetése alatt egyesül. Ezt azonban Eisenhower elnök megakadályozta. Innentől datálódik a dél-vietnami fegyveres felszabadító harc, amelyet Hó Si Minh Északon egybekapcsolt a szocializmus építésével. Hó apó szocializmusa az adott viszonyok között nem volt jobb, mint a szovjet vagy a kínai. Ráadásul a Vietnami Demokratikus Köztársaság — így hívták Észak-Vietnamot — mindenben rá volt szorulva a szovjet és kínai elvtársak támogatására, akár azon az áron is, hogy egyensúlyozzon közöttük. Hó Si Minh soha nem volt könnyű helyzetben. A háborút az amerikaiakkal nem akarta, de a függetlenség nevében vívta."