Becker, Marty-Kline, Carol: Megható állattörténetek

- Ez volt a második alkalom, hogy megmentette az életüket, Doctola. E naptól kezdve ez a két kutya lesz a védelmezője. Ezt tisztán láttam!
Öt hónappal később szokásos háromnapos körutam során ismét a környéken jártam. Dr. Mzimba faluja felé igyekeztem, de csak egészen lassan haladtam előre. Az utakat sártengerré változtatta a sok eső, és az utolsó háromnegyed órában négyszer is elestem a motorommal. Alig tudtam felkapaszkodni a dombra, melyre a falu épült. Még mindig szitáit az eső, csuromvizes és sáros voltam, ráadásul fáztam is, így komor hangulatban csúszkáltam ide-oda a keskeny csapáson.
Hirtelen megálltam. A lámpa fényében megláttam, hogy egy hiéna állja el az utamat. Szép lassan egyre közelebb jött hozzám, és láthatóan sem az erős fénytől, sem a motor zajától nem ijedt meg. Néhányszor megnyomtam a dudát, de erre sem rezdült. A hiéna lassan, de határozottan közelített. Milyen furcsa - gondoltam. Korábban mindig rémülten kereket oldottak, valahányszor felbukkantam. Ekkor láttam meg, hogy az állat szája széléről véres nyál csöpög, a tekintete pedig üres, kifejezéstelen. Veszettség!
Hátrálni kezdtem, és próbáltam tartani a kettőnk közötti távolságot. A sűrű, mély sárban semmi esélyem nem lett volna elfutni előle, az ösvény pedig túl keskeny volt ahhoz, hogy megforduljak.
Kis idő múlva láttam, hogy még sincs más választásom, mint a futás és a remény, hogy az állat helyettem inkább a motorbiciklit fogja megtámadni. Hiába próbáltam, nem sikerült elég gyorsan hátrálnom - az állat egyre közelebb ért. Vérfagyasztó hangon felvonyított, és állkapcsát hangosan megcsattogtatta a levegőben. Már majdnem leugrottam a motorról, hogy menekülni próbáljak, amikor a két oldalamon felbukkant Bozo és Skippy. Kiugrottak az ösvényre, és elvágták a hiéna útját. Izmaik kőkeményen feszültek, hátukon sortéként felállt a szőr. Fogukat vicsorítva megvetették a lábukat, és nem tágítottak."