Beke László: Műalkotások elemzése

"Az itáliai reneszánsz művészet vívmányai az Alpoktól északra először Magyarországon terjednek el, s ez Mátyás király (uralkodásának ideje: 1458-1490) humanista elveinek és diplomáciai-politikai céljainak köszönhető. Olasz feleségével, Beatricével együtt tudósok, építészek, mesteremberek, s nem utolsósorban műkincsek áramlanak az országba. Az új uralkodó a reneszánsz ízlésnek megfelelően építi ki a budai palotát és nyári tartózkodási helyeként Visegrádot, miközben az ország legnagyobb részén még legalább fél évszázadon át gótikus formákat hoznak létre az építészek. Az építészettel kapcsolatban fellendült a kőfaragás: pillérek, baluszterek márványból, ablakkeretek, díszkutak, síremlékek stb.; valamint a kerámia néhány sajátos műfaja: majolika padlóburkolat, színes mázzal bevont, alakos kályhacsempék. A híres Corvina-könyvtár megtelt pompás bőrkötésű, gazdagon illuminált kódexekkel. Mátyás párját ritkító kincstára bővelkedett az ötvösremekekben, nemesfém szobrokban, hólyagos serlegekben, zománcművekben, bársony és brokát kelmékben, hímzett textíliákban. A királyi udvarral kapcsolatban álló humanista főurak és főpapok az ország más vidékei felé továbbították az olaszos ízlést (Esztergom, Pécs, Sárospatak, Gyulafehérvár, Kolozsvár stb.).

Mátyás halála után, s a 16. század egész folyamán a magyarországi reneszánsz továbbélésének különböző módozatai alakulnak ki, melyeket a török elleni védekezés, majd 1541-gyel az ország három részre szakadása is nagyban befolyásol. A korszerű olaszbástyás vagy fülesbástyás várépítkezésekben itáliai hadmérnökök játszanak vezető szerepet. A nemesi kastélyok mellett a városi fejlődés is kialakítja a maga sajátos városháza- és polgárháztípusait. A Felvidéken és Nyugat-Magyarországon a 16. század második felétől kezdve feltűnik egy új építészeti motívum: a várfalak pártázatára emlékeztető, dekoratív oromdísz, kastélyokon, polgárházakon, harangtornyokon egyaránt. Ennek a Szászországtól Lengyelországig egyaránt megfigyelhető, un. „pártázatos reneszánsznak" velejárója az épületek szgraffitós homlokzatdíszítése. Elsősorban Erdélyben, de a királyi Magyarországon is a 17. század elejére a reneszánsz díszítőmotívumok népi hatásokkal keverednek. Ez a „virágos reneszánsz" fafaragásban és kőfaragásban (Kolozsvár, Szentbenedek), vagy a templomok festett falain (Csaroda, Magyarszecsőd) és kazettás famennyezetein jelentkezik, továbbélése pedig egészen a 19. századi népi építészetig kimutatható. A reneszánsz formák folyamatos helyi módosulása hozza létre a hasonlóan népies, jellegzetesen magyarországi változatot: a fából ácsolt, zsindellyel fedett harangtornyokat. Az un. „úrihímzések" szintén sokáig őrzik, s a népművészethez közvetítik a virágosnövényes reneszánsz díszítőelemeket."