Benedek István: -mondta Krisztina

"A korszak legmutatósabb képe a Jeu de Paume-ban látható Hölgyek a kertben. Mutatós, de jobban megnézve nem a legjobban sikerült. A kert fényfoltjai sejtetnek valamit a jövendő impresszionizmusból, a nőalakok azonban mesterkélten beállított, élettelen babák, mintha nem is Monet festette volna őket. A száz év előtti öltözködésnek - elsősorban persze a nők nyári ruhájának -csalóka a varázsa, tudniillik önmagában is oly festői a krinolinszerű hosszú szoknya, befűzött derék, pikáns kis kalap, a sok szalag, fodor, színes minta és főként a napernyő, hogy a festő nagyobb erőfeszítés nélkül készíthet mutatós képet, ha egyszerűen „lefényképezi" az ügyesen beállított hölgyeket. Monet néhányszor engedett a csábításnak, amit annál is inkább megtehetett, mert rendkívül hűen tudta a szép ruhaanyagokat festeni.
A kép egyébként megrendelésre készült. Bazille volt a rendelő, aki rendszeresen támogatta barátait, főként Monet-t, de olykor a többi „éhenkórászt" is, átlag 50 frankos gyorssegélyekkel. 50 frank nem volt nagy pénz, Monet hamar a nyakára hágott, különösen amikor már Camille-ról és megszülető gyermekükről is gondoskodnia kellett. Fennmaradt leveleiben kétségbeesetten könyörög újabb és újabb összegekért, Bazille azonban ezekre nemigen hederített, mert bár jómódú családból származott, apja nyakán élt ő is, nem feszíthette túlságig a húrt. Hogy a támogatásnak valamilyen formát adjon (bár Monet formátlanul is elfogadta a pénzt...), 2500 frankért megrendelte a kerti jelenetet, az összeget havi 50 frankokban folyósította. A kép hatalmas méretű, két és fél méter magas. Monet Vilié d'Avray-ban, egy kertben állította fel festőállványát, s készített hozzá egy emelőszerkezetet, amellyel a vászon fölső részét lesülyeszthette, amikor ezen a felén dolgozott. A hölgyek állítólag Bazille húgai és barátnői volnának, de mindegyikhez Camille állt modellt.
Camille időközben teherbe esik, Monet fejvesztetten kapkod pénz után, eredménytelenül. Le Havre-i családja hallani sem akar arról, hogy feleségül vegye a lányt, egy vasat sem hajlandó küldeni a festőnek, csak ha szakít Camille-lal, és otthagyja Párizst. Monet végül beadja derekát - talán abban a reményben, hogy otthonról küldhet pénzt a lánynak, de ebben csalódik: eltartják, de pénzt nem adnak a kezébe -, egy barátjára bízza a szüléshez közeledő Camille-t, s hazautazik. Nyár közepén Camille megszüli Jeant, a festő ekkor sem tud hozzáutazni. Ennek a korszaknak termése egy kitűnő kép a Le Havre-i világítótoronyról és hullámtörőről. A tenger vad, rózsaszínű hullámokat ver, a mólón fázós emberek járnak föl-alá a zúgó szélben, fejük fölött sirály kering, az égbolton szivárvány. Impresszionista jellege a képnek éppenséggel semmi. Ha szabadna pszichológiai magyarázkodásba bocsátkozni, a heves hullámok talán a festő zaklatott lelkiállapotának kifejezői...
- Ne - könyörgött Krisztina -, ne..."