Borkönyv

SZEKSZÁRDI BORVIDÉK

Magyarország déli részén, a Dunával párhuzamosan elterülő dombok lankáin díszlenek a szekszárdi szőlők. Ez hazánk egyik legrégebbi és leghíresebb vörösbortermő területe. A 120—130 méter magas hegyvonulatok talaja többnyire 10—30% meszet tartalmazó lösz, melyet hellyel-közzel vörös agyag szakít meg. A környék éghajlata enyhe: a tél hosszú, de ritkán fordulnak elő szigorú, hosszantartó fagyok, melyek mélyen áthűtenék a földet. Nyári klímája viszont szélsőséges: a tikkasztó forróságot nemegyszer gyors lehűlés váltja fel.
Szekszárd helyén a római korban egy Alisca nevű városka állott. Az ásatások során felszínre került római kőkoporsót szőlőág díszíti annak emlékeképpen, hogy a szekszárdi szőlőhegyen már időszámításunk első századában is bort termeltek a római telepesek. Alisca magyar városutódja Szekszárd.
Alighanem a XV. században Burgundiából hozott vesszők telepítésével honosodott meg a vörösbor a szekszárdi tájakon, s később, a törökök kiverése után kerülhetett ide a jelenlegi uralkodó fajta, a Kadarka. E szőlőfajtából készült bor inspirálta -- a korabeli feljegyzések tanúsága szerint — Schubertet a „Pisztráng-ötös" megkomponálására. Liszt Ferenc nagy magyar zeneszerzőnk pedig, aki gyakran tartózkodott Szekszárdon, nemcsak lelkes híve, hanem propagálója is volt a szekszárdi vörösnek fejedelmek, főpapok, sőt IX. Pius pápa asztalánál is.
A Kadarkán kívül a Kékfrankos, a Merlot és a Cabernet tovább öregbítik a borvidék jó hírnevét, de nem szabad említetlenül hagyni a fehérborokat (Chardonnay, Rizling) sem.