Borzsák Endre: Juhászok, betyárok, garabonciások...

Népi gyógyítás

Embernél állatnál előforduló egyszerűbb bajokat a népnél maga a család gyógyította. Még ma is sok háznak a padlásán vagy kamrájában találunk egymás mellé felakasztva néha öt-hatféle, zörgősre száradt gyógynövény köteget. Csak súlyosabb betegség alatt [vette igénybe a nép más segítségét. A házi orvosok közt is megtaláljuk a jó hírű specialistákat. Egyik a ló vagy a tehén nehéz ellésénél segédkezett ügyes kézzel, a másik a sebek kezelését, különféle kenőcsök készítését végezte szakértelemmel (pl. kelésre), harmadik a törött csontot forrasztotta össze mesteri módon stb. És ezt a tudományt legtöbbször egyformán művelték emberen, állaton.
Ezek az emberek csak közönséges javasszámba mentek. Akadt közöttük azonban olyan is, aki egyetemes tudásánál a többi fölé emelkedett. Tudományának tetőpontja volt a veszett kutya marta ember, állat gyógyítása - ezt a nép a többi gyógyítótól orvos előnévvel különböztette meg. Ilyen volt Monoron az öreg orvos Burján Béni, aki a családban utolsónak gyakorolta az apáról - mindig csak egy - gyerekre szálló mesterséget. Nevét babonás tisztelettel emlegette a nép. Mesélik, hogy semmit sem lehetett tőle ellopni. Többek közt egyszer valaki elemelt egy pár kéve zsúpot a háza végétől, és a lopott holmit egész éjjel, megállás nélkül hurcolnia kellett föl-alá a faluban. Hajnalra pedig odaért vissza, ahol a lopást elkövette. Mikor a tolvaj fáradtan bebotorkált az udvarra, az öreg orvos Burján ott állt az eresz alatt, de csak annyit mondott: „Adtam volna kedves fiam szívesen, ha kérsz! Tudhatnád, hogy éntőlem semmit sem lehet ellopni! "
A leghamisabb kutya is megszelídült, ha megpirongatta, és elment oda, hová az öreg akarta. Azt állítják többen, hogy tulajdonképpen valami szellőt bocsátott szeméből a kutyára, és avval tette olyan engedelmessé. Máskor meg a szelíd kutyát megveszejtette, azután visszaszelídítette egy kis vaspálcával.
Imádsággal, ráolvasással, füvekkel, bogarakkal és füstöléssel gyógyított. Javakorabeli emberek emlegetik, hogy velük mint gyerekekkel kőrisbogarat, meg isten tehénkéjét (Melóé majális) szedetett. Különválogatta őket, és egyiknek a fejét, másiknak a lábát tépte le használatra. Egyszer a mezőn találkoztak vele déli harangszókor, amint éppen bogarakat szedett. Köszöntek neki, de nem fogadta, és nem válaszolt a hozzája intézett kérdésekre sem, csak mikor a harangozást elhagyták, akkor ő is abbahagyta a szedegetést, és szóba ereszkedett a kíváncsiskodókkal. A gyűjtött bogarakat és virágokat a napon vagy kenyérsütés után a kemencében megszárította. A bogarakat famozsárban megtörte és megszitálta. Kézzel keverte az orvosságot, s ezért a körmei egész vakútak (feketék) voltak.