Csathó Kálmán: Vadászzsákmány - 1940.

"A magasles három bükkfa köré építve, olyan nagy volt, mint egy szoba. Vastag szénaréteg takarta a padozatát. Aladár Pistával együtt kényelmesen megfért rajta akkor is, mikor lefekvésre került a sor, mert a disznó este csakugyan nem mutatkozott, meg kellett várni a hajnalt, amikor, Isten tudja, honnanjövet el szokott defilirozni a leshely alatt. Amint végigfeküdtek, Pista tüstént elaludt. Aladárnak azonban nem jött olyan hamar álom a szemére. Lilikére gondolt, aztán az úszóruhára, aztán arra, hogy mégis csak öregember lesz húsz esztendő mulva, Lilike pedig még akkor is fiatal asszony, ami nem jó dolog... Azaz hogy dehogy nem jó dolog! Fiatal feleség mindenképpen jobb, mint az öreg és nem az nem jó, hogy Lilike még akkor is fiatal lesz, hanem az, hogy ő nem lesz az többé. Na de hát, Istenem nem szabad az embernek arra gondolni, hogy hogy lesz húsz év mulva! A fontos az, hogy most még fiatal, semmi baja a világon, mindössze orrsövényét kellene megoperáltatni, mert íme, most is milyen kellemetlen, hogy nem lélekzik szabadon, csak ha a jobboldalára fordul... Forduljunk hát jobboldalra és próbáljunk aludni!... Behunyta szemét és már éppen kezdte érezni azt a kellemes zsibbadást, amely az elalvást meg szokta előzni, mikor hirtelen arra riadt fel, hogy a vaddisznó ott röfög közvetlenül mellette. Mi ez? Hát hogyan mászhatott fel ide a létrán?... De amint felocsúdott félálmából, már tisztában volt vele, hogy nem a disznó röfög, hanem Pista horkol. Ejnye, azt a!... Oldalba bokszolta a fiút, ez erre megfordult, pár pillanatig csendesen szuszogott, aztán újra rákezdte a fűrészelést még hangosabban. - Hallatlan! - mérgelődött Aladár magában. - Ilyen fiatal gyerek, huszonöt éves és úgy horkol, mint egy öreg serfőző. - Újra fölkeltette és rámorgott: - Ne horkolj úgy, az ebadtát! Pista dünnyögött valamit és újra megfordult. Egy darabig csendben volt, Aladárnak sikerült is elaludnia, de mikor később újra felérzett álmából, megint úgy harsogott mellette a fiú, mint a gőzfűrész."