Dercsényi Dezső-Zádor Anna: Kis magyar művészettörténet

"A XV. sz. negyvenes éveiben befejezéshez közelgő remekmű végső formáját a század hatvanas-hetvenes éveiben működő Kassai István mestertől kapta. Megépíti a délkeleti kápolnát, befejezi — talán egyik munkatársával — a főszentélyt és a sekrestyét, a déli tornyot, míg az északi — a később helyreállító építész minden törekvése ellenére — az eredeti helyzetet tükrözve csonkán maradt. Tőle származik a külső, oly jellegzetes mellvédes főpárkánya, az oromzatok áttört kiképzése. A belsőben pedig az orgonakarzat - amelynek eredetije ma Kreutzenstein várában látható—, a Mátyás-lépcső és oratórium, valamint a szentségház. Ez utóbbit - mivel más szerkesztési rendszerben készült, mint hiteles bártfai szentségháza—a kritika elvitatja István kőfaragótól, bár kétségtelenül a kassai e műfaj legszebb s legkiérleltebb magyar emléke.
A szentségház szobrai elpusztultak, helyükön a restauráláskor készültek állanak, pedig Kassai István jelentős szobrász volt, amiről egy 1470-es évekből származó levele is tanúskodik. Hiteles művei közé tartozik a bártfai templom beboltozása és a szentségház (1464), amelynek szobrai is részben megmaradtak. Magát a templomot, amely háromhajós bazilika, a XIV. sz. vége felé kezdik építeni, szinte egy időben a királyi várossá váló település (1376) gazdasági fellendülésével. A XV. sz. közepén írott adatokból tudjuk, hogy Miklós mestervezeti a munkát, amelynek befejezése marad Kassai Istvánra, akinek feliratos önarcképe jellegzetes fejfedőjével a boltozat egyik gyámkövén látható. Újabban feltételezik, hogy Kassai István a budai Szt. Lőrinc pálos kolostoron is dolgozott, ami annál valószínűbb, mert Mátyás 1476-ban a diósgyőri vár építésénél foglalkoztatja, és feleségét később Buda város tanácsa veszi védelmébe mint polgárának özvegyét.
A kassai dóm azonban nemcsak befejező mestere révén kapcsolódik a felvidéki emlékanyaghoz, illetve az ország központjához, korábbi részletformáinak tovább gyűrűző hatását az akkor már épülőfélben levő kolozsvári (Napoca-Cluj) Szt. Mihály-templomon is felismerhetjük. Erdély egyik legjelentősebb magyar lakosú, mégpedig újonnan telepített, szalagos utcahálózatú városában, illetve annak négyszögű piacterén már a XIII. században emelkedett templom. Az új építése legkésőbb 1349-ben megkezdődött, mégpedig a háromhajós bazilikának tervezett épület keleti részén, a két kisebb sokszögű szentély között kiugró, megnyúlt főszentély-lyel, ami ugyancsak a bécsi Szt. István-dóm hatására utal. A főszentély boltozását azonban — a már korábbi fejezetben tárgyalt - szászsebesi templom rendkívül korszerű csarnokszentélyét építő — feltehetően királyi - műhely végzi a század harmadik negyedében. Jellegzetes, gazdag le-velesdíszű pillérfőin az egykori városi, falusi élet alakjai is megjelennek. A bazilikális teret azonban á XV. sz. második negyedében megváltoztatták és csillagboltozattal fedett csarnokhajókat építettek. A kapuk, valamint a toronyablakok kiképzése a kassai dóm mintájára készültek. Itt sem épült meg azonban a tervezett kéttornyos nyugati homlokzat, itt is csak az északit építették meg, de azt is le kellett bontani a XVIII. században, s helyette új helyen neogótikus tornyot emeltek."