Dr. Náhlik András: Nyomkalauz

A táplálkozás közben hátrahagyott jelekből is felismerhetjük a szarvas jelenlétét. Különösen télen szívesen rágja le a fák hajtásait, csipkedi a szederleveleket. A rágás után 3-4 mm, puhafa esetén gyakran évről évre úgy visszarágja, hogy azok 10 éves korukra sem érik el az 1 m-es, magasságot. Különösen tél végén, tavasszal, amikor a fák nedvkeringése megindul, szívesen hánt. A fiatal fák kérgét ilyenkor metszőfogaival alul bevágja, és 2-2,5 m-e magasságig felszakítja. Havas teleken gyakran látni makk, vagy friss fű utáni kaparásokat. A rudas korú nyárfások jellegzetes kárképe a nagyszámú derékba tört fa. Ilyenkor a szarvas szabályosan hóna alá veszi a nyárfát, így rágja le az egyébként el nem ért hajtásokat, s közben a fa gyakran eltörik. Különböző hangok is utalhatnak a gímszarvas jelenlétére. Jellegzetes, bár ritkán hallatott böffenésszerű hang a riasztás. A tehenek riasztanak gyakrabban, általában akkor, ha hirtelen megijednek, meglepik őket. A tehén borját, vagy üzekedéskor a bikát más-más tónusú, rövid, orrhangon kiadott „eng”-el hívja. A borjak hívóhangja leginkább a magas „ng”-el jellemezhető. Augusztus közepétől szeptember végéig, az üzekedési időszakban a bika gyakran hallgatja bőgő hangját. A fiatalabb fikák magasabb hangon, gyakran és sokat szólnak, az öregek ritkábban és mély hangon, morogva. Ha az ivararány erősen eltolódik a tehenek javára, sok a fejletlen fiatal állat az állományban, később, november-decemberben, sőt januárban is hallhatunk bőgést. Üzekedéskor messziről is hallani a verekedő bikák agancscsattogásának hangját. Télen, tiszta, csendes időben a rudas korú erdőben haladó bikacsapatot akár 300-400 m-ről hallani lehet, a fákon kopogó agancsok árulják el jelenlétüket.