E. H. Gombrich: A művészet története

"Ez is maradt az uralkodó formanyelv a megszállás után több mint száz évig.
A mai ember nehezen tudja elképzelni, mit jelentett abban az időben a templom. Legföljebb egy-egy isten háta mögötti falucskában tapasztalhatunk valami távolról hasonlót. Sokszor az volt az egyetlen kőépület, az egyetlen valamirevaló épület az egész környéken. A templom tornya mérföldekre ellátszott, és útbaigazította a messziről jövőt. Vasárnapokon, istentisztelet alatt az egész város népe odagyűlt, és már maga az ellentét a festményekkel, szobrokkal díszített impozáns kőépület, meg az ócska kis házikók közt, amelyekben ők éltek, eleget mondhatott nekik. Nem csoda, ha az egész közösségnek fontos, hogy temploma legyen, és szépítéséhez ki-ki igyekszik hozzájárulni. Gazdasági szempontból is sokat jelentett a városnak az ilyen évekig elhúzódó építkezés. A kövek kibányászása, szállítása, meg az állványozás, a különféle munkások, mesterek szerződtetése, akik messze világból hoznak híreket. Mindez valóságos szenzáció volt abban a régi időben.
Ami a román templom elrendezését illeti, lényegében ugyanaz, mint a régi bazilikáé: a szentélyhez vezető főhajó és mellette jobbról-balról egy-egy, néha két-két mellékhajó. Az egyszerű főépületet olykor egész sereg toldalékkal gazdagítják. Van olyan építész, aki kereszthajót illeszt a hosszhajó és a szentély közé, mert a templomot kereszt alakúnak akarja. De a román templom, ha belépünk, mégis nagyon másként hat ránk, mint a régi bazilika. Ott antik oszlopokon kazettás síkmennyezet nyugodott. Itt a zömök pillérek félköríves boltozatot tartanak. Az egész templom kívül is, belül is masszív erőt áraszt. Dísz nem sok van, ablak is kevés. Az áttöretlen nagy falfelületek, tornyok a középkori várakra emlékeztetnek (115. ábra). Ezek a hatalmas, majdnem kihívó kőfalak a pogányságból éppen hogy kiemelkedett parasztok és harcosok földjén világos szóval hirdették a harcoló egyház, az ecclesia militans eszméjét; hogy az egyház feladata megküzdeni a sötétség erőivel ezen a földön, amíg elérkezik a végső győzelem, az ítélet napján.
Minden jó építésznek nagy gondot okozott a templom befedése. Az impozáns kőépületet csak kővel lehetett befedni, a régi bazilika famennyezete nem volt méltó hozzá. No meg könnyen ki is gyulladhatott. A széles terek beboltozása komoly technikai és matematikai feladat, és a rómaiak tudománya jórészt feledésbe ment. Így aztán a 11. és 12. század örökös kísérletezéssel telt el. Egy ideig azt hitték, hogy a legjobb megoldás egyszerűen áthidalni a főhajót egész hosszában, úgy, ahogy a folyók két partját összekötik. Hatalmas pilléreket állítottak a hajó mindkét oldalán, hogy azok hordozzák a boltív terhét. De hamar kiderült, hogy ilyen széles ívhez nagyon sok kő kell, és a roppant súlyt csak nagyon szilárdan megépített boltív bírhatja el. Megerősítették hát a pilléreket is, falakat is, így ezekhez a korai, un. dongaboltozatokhoz rengeteg kőre volt szükség. Ez a megoldás hát nem vált be, a normann építészek mással próbálkoztak."