Fekete István: Csi és más elbeszélések

"Hú abban az időben inkább a falu körül vadászgatott. Cin népe könnyelműbb volt, mint valaha, és Hú úgy élt, mint a csősz szüret táján. A tarlók elterpeszkedtek a határban. Kalán -a nagy fülű nyúl -bambán billegette fülét, amikor a kukoricából kitoppant a tarlóra, és sokáig ült egy helyen, mert nem ér-tette meg, hova lettek a lengő, karcsú búzaszálak. Hova lett esti zizegésük, pattanó nyújtózkodásuk? Kalán orra gyanakodva fintorgott, és csak később baktatott át a tarlón a ló-here felé. Az üres tarlók pedig sóhajtottak. A keresztekben alélt búzaszálak hajtották egymásra fejüket, és arra gondoltak: ez a halál. Néha még mozdult bennük az élet lüktetése, de álmos volt már nagyon ez a mozdulás, mert elszakadtak a földtől, melybe görcsösen kapaszkodnak még most is gyökérujjak. Haladóknak a búzaszálak. Az élet felvándorol a kalászorsók puha polyvatenyerébe, onnét a magokba, és elalszik a jövendő csírák mélyén. Hogy lesz-e ebből ébredés, ki tudná megmondani? Millió mag álmát a kelepelő vízimalom töri össze, és milliló magból csak egy-kettő jön ki csírázni, zöldellni, susogni és elmúlni újra. A többiből kenyér lesz. Itt-ott kalács. Élet. S az ember az élet nevében kereszteket rak a haldokló búzamezökre. Hú örül a búzakereszteknek. Nagy a csend a tarlókon, és az öreg bagolynak csak fel kell ülni egy-egy keresztre, ha meg akarja hallgatni, merre dőzsöl Cin népe. Mert az egerek valósággal dőzsöltek mostanában. A sok kihullott búza-szem ott feküdt a földön, csak fel kellett szedni. Jól éltek az egerek, és jól élt Hú is. Meghíztak az egerek, és kövérebb lett Hú is. A tarlók felett álmos meleg szállt. Csisz népe némán iramodott a zúgó, nagy bogarak után, és hallani lehetett, ami-kor elkapták az éji vándorokat. A kis kuvik is erre vadászgatott, és amikor észrevette Hút, leült a szomszéd keresztre. Szemében híre sem volt már a régi tartózkodásnak."