Fekete István: Öreg utakon - 1. kiadás!

"Poros utak felett álmos meleg. Lankadt akácok bóbiskolnak az utak mentén, valahol búg a cséplő és a torony felett gólyák örvénylenek. Tanítják a fiatalokat a hosszú útra. Valamikor keselyűk kerenghettek így a csataterek vérpárás felhői felett, amikor már elszállt a kürtök rivalgása és holló gubbasztott a zászlók törött nyelén. De most békesség és csend ül az augusztusi tájon, csak a gólya madár röpteti fiait a torony felett. Szikrázik a kereszt a messzeségben és felette folyik a fárasztó torna, hogy a gólyanemzetség fiatalja fáradhatatlan szárnyakkal kelhessen messze útra. Kis-Boldogasszony táján, amikor csendes, litániás ének zsong ki a templomból és virágfüzérek sóhajtják szomorú, halódó illatukat a kőkereszt omladozó párkányán. Sárga tarlóban kolomp kondul és lógó nyelvvel ballaga a pumi. A juhásznak kétszer is kell mondani, ha tereltetni akar. Meleg van. A tarlókon apró kék virágok fakulnak, az utakon és legelőkön pedig sudár virágjában pompázik a királygyertya. Csupa ragyogás a határ, csupa útrakészülő pompa. Gerlék és örvösök szemezgetnek a vadmohar kihullott magján és csapatosan rebbennek fel, ha árnyék suhan el felettük. A fecskék alacsonyan szállnak és csak akkor vágódnak fel, ha megjelenik, görbeszárnyú örök ellenségük a kabasólyom. Szidják a feketefejű hóhért, mely ritkán megy el üres kézzel. Hiába hajtják, hiába vagdosnak feléje. Karmai közt aléltan vergődik a kis idei fecskemadár, aztán elereszti szárnyait és nem fecske már többé csak - élelem. Az augusztusi párában mindenütt madárrajok mozognak, mégis néma a határ. Nem búg a vadgalamb, nem kurrog a gerle s az erdő tavaszi visszhangossága, fészketrejtő álmodozása odavan. Ki törődik most a fészekkel? Nincs szükség rá. Buksi gébicsek ülnek körülötte és levágnak néha az aszott fűszálak közé, ha szöcskék vetődnek arra. A puszták körül már új kazlak nőttek. Friss szalmaszag leng a szérükben és maggal megrakott szekér nehéz zökkenőkkel ballag a magtár felé."