Méliusz Antikvárium Antik könyvek, használt könyvek, régikönyvek

Filep Tibor:Debrecen 1956-Forradalom,nemzeti ellen

Debrecen, 2002. Csokonai Kiadó, 187 oldal, fekete-fehér képekkel, kiadói karton-kötésben, jó állapotban.

Kiadó:
Csokonai
Kiadás éve:
2002
Kiadás helye:
Debrecen
Nyomda:
Kapitális
ISBN:
963 260 155 6
Kötés típus:
karton
Terjedelem:
187
Nyelv:
magyar
Méret:
17x24cm
Állapot:
Súly:
429 g


"Ez a nyolc pontból álló követelés a nap második fontos történelmi dokumentuma. Egy munkáskollektíva mondta ki, hogy az ország gazdasági, politikai válságban van, személyi változásokra van szükség az ország vezetésében, ki kell vonulni a szovjet csapatoknak az országból, felelősségre kell vonni a politikai és gazdasági bűnök elkövetőit. Végül az országban elsőként fogalmazták meg, hogy munkástanácsokat kell létrehozni. Új erő jelent meg a város politikai palettáján az egyetemista fiatalok mellett a hatalommal folytatott harcban, az üzemi munkásság.
Az gyárba érkező Lázár Imre harmadéves bölcsészhallgató, a Kossuth egyetem tízes bizottságának tagja is szót kért és kapott, aki ismertette a fiatalok húsz pontját. A gyűlés résztvevői elhatározták, hogy csatlakoznak az egyetemisták megmozdulásához.
A MÁV Járműjavítóhoz érkező tüntetőket zárt kapuk fogadták, akik ekkor már megtudták, hogy Piros László belügyminiszter Budapesten betiltotta a tüntetést, de ez senkit sem zavart. Kórusban zengett: Jöjjenek a munkások! és a Fújják meg a gyárkürtöt! Rövidesen meg is szólalt a munka végét jelző gyárkürt, kinyílt a kapu, és a kitóduló dolgozók beálltak az egyetemisták közé. A tüntető menet, amelyben egyetemisták, középiskolások mellett már nagy számban voltak munkások is, elindult vissza, a belváros felé. A Járműjavítóban kezdődött el az események radikalizálódása, amelynek első jele önkényuralmi jelképek eltávolítása volt. A tömeg éljenzése közepette egy ablakból kihajoló tisztviselő ledobta a falról Rákosi és Sztálin képét, a dekorációul szolgáló vörös zászlóval együtt. Minden bizonnyal ez volt azon a napon az országban az első lehulló önkényuralmi jelkép. De keményebbé váltak a jelszavak is, a munkások által megfogalmazottak drasztikusabbak voltak az egyetemisták által eddig ismételteknél. A Kossuth utcán hangzott el először a Ruszkik haza! és a Szovjeteket kirúgni! jelszó.
A Kádár-rendszer neosztálinista történészei és propagandistái a forradalomról szóló munkáikban azt állították, a gyár munkásai nem csatlakoztak az „ellenforradalmárokhoz." A korabeli rendőri és politikai jelentések viszont hitelesen számoltak be a munkásoknak a tüntetésbe való tömeges bekapcsolódásáról.
Délután 4 óra után, mire a Járműjavítóból és a Gördülőcsapágy-gyárból visszainduló tüntetők a város főutcájára (akkor Vörös Hadsereg, ma Piac utca) értek, a város lakosai különböző irányból érkezve elárasztották a belvárost. Mintegy 30-35 000 ember lehetett a városközpontban. Sok ezren várakoztak a Néplap különkiadására a Szabadság Lapnyomdánál, az Aranybika, a MÁV Igazgatósága, a Városháza előtt óriási tömeg hullámzott. Öt óra tájban a Szabadság Lapnyomda erkélyéről a szerepelni vágyó színész, Görbe János a Nemzeti dalt mondta el, nem sokkal később egy, a második emeleti ablakból kimászó fiatalember leverte az épületről a vörös csillagot."


Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák

A fejfájás, az asztma és a szénanátha gyógyítása a természetgyógyászat segítségével - 2004

A. Pochhammer: Beethoven's Symphonien Nr. 1.

Shakespeare összes művei I-VII.

Képes történelem-Makkai László: A reneszánsz világa

Fekete Sándor(szerk.): Aki horgász akar lenni - Horgásztörténetek

Róna István: Híres vadászkalandok

Corinne Ullrich: John Lennon

Bertóti István: Vadgazdálkodás és vadászat - 1. kiadás!

Haller János: Hármas história - 1866

Arany János balladái

A. D. Speransky: A Basis for the Theory of Medicine

Russell Hart · Stephen Hart: A Waffen-SS fegyverei és harceljárásai

Alexander Buchner: Franz Liszt in Böhmen

Ken Follett: Az idők végezetéig

Gyulai Ferenc: Halszerelem

Az év természetfotói - Magyarország 2011

Michael Chinery - Gordon Riley: Ízeltlábúak (Fürkész könyvek)

Dr. Ócsag Imre: A puli

Búvár zsebkönyvek-Ősállatok