Fischer Fabian: A Német cézárok

A birodalom szempontjából ősidők óta döntő jelentőségű Bajorországot átengedte Ottó nordheini hercegnek, az ifjú király később legádázabb ellenségének. A sváb hercegség egy Rudolf von Rheinfelden nevű burgundi udvaronc kezébe került, aki IV. Henrik ellenkirályaként szerzett magának gyászos hírnevet. Naponta beigazolódott a királyi udvarban a régi igazság, hogy a gyengekezű uralkodók korában jobban elharapózik a gonoszság, mint a kemény zsarnokok uralkodása alatt. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a főurak mennyire gátlástalanul érvényesítik önző érdekeit, ha nincs senki, aki féken tudná tartani őket. Ahogy a Niederaltaichi Évkönyvekben írják; „A király gyerek volt, anyja hol ennek, hol annak a tanácsadónak adott igazat, és az udvar többi főurai csak a pénzre kacsingattak. Pénz nélkül senki nem juthatott semmire, már senki sem tudta, hogy mi jogos és mi nem.” A hercegek, püspökök, fejedelmek és őrgrófok útonállók módjára fosztották ki a gyermek királyt, rácsaptak a kolostorok jövedelmére, földbirtokokat tulajdonítottak el, vám-, pénzverési és vásártartási jogokat osztogattak. Néhány év alatt idegen kézre került a királyi vagyonból tizenegy apátság, négy nagy uradalom, egy város, számos vár és falu, sőt bizonytalanná vált a leggazdagabb kolostorok helyzete is, noha ezek jövedelmére a királyság minden időkben rá volt utalva. A kapzsiság és irigykedés, hazugság és álnokság, cselszövés és erőszak eme légkörében nőtt fel Henrik. Anyja dédelgette, de nem szerette, az udvaroncok körül hízelegték és becsapták.