Ghyczy-Dráveczky Zsuzsa: Asszony a fáraók trónján

"Thutmózisz megittasult saját erejétől, a harc mámora magával ragadta. Lándzsája darabokra tört, ám ezzel mit sem törődve egy néger harci bárdját ragadta magához. Nem hitte, hogy karjában ilyen erő van, hogy egy csapásra ketté tud szelni pajzsot és embert, nem tudta, hogy a velő ilyen magasra fröccsen a széthasított koponyákból. Elemében volt, biztos volt magában. Örült, hogy nem fogadta el Amenemheb tanácsát, aki a legrövidebb úton akart csatlakozni a fősereghez. Hadvezéri szeme fölismerte, hogy Nibamont csakis meglepetésszerű támadással lehet kiszabadítani reménytelennek látszó helyzetéből. Nagy ívben megkerülte a néger tábort, és a folyómeder fedezetében észrevétlenül az ellenség háta mögé került. Ezzel nyerte meg a csatát. Sikerült megzavarnia a wawatokat, s ezzel megmentette az egyiptomi csapatot.
Pen Anhur árnyékként követte urát. Úgy érezte magát, mint a szárazon vergődő hal, amikor végre vízbe dobják. Csak azt sajnálta, hogy nem verekedhet saját szakállára, ebben fontos tisztsége akadályozta meg. Ő fedezte Thutmóziszt a hátulról jövő támadások ellen. Pajzsával kivédett egy baltacsapást, amelyet a herceg fejének szántak, és tőrét a néger hasába mélyesztette. Közben pajzán dalocskát énekelt, mely az Ázsiából hazatért katonák körében nagy népszerűségnek örvendett.
A harcoló embergyűrű saját tengelye körül forgott. Most már Niba-mon emberei is harcoltak, a wawatok felé minden irányból egyiptomi tőrök villantak. A wawatok menekültek, egymás után tűntek el a dombok mögött. Egyedül a törzsfőnök, Urubambu nem volt a futók között, testőrsége gyűrűjében bátran harcolt. Thutmózisz észrevette a magas, tollkoronás alakot.
- Add ide az íjadat! - kiáltott rá egy egyiptomi katonára, aki éppen új nyilat vett elő tegezéből. Thutmózisz megpendítette a húrt, majd gondosan célzott. "