Gróf Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam (1935 aug-okt)

Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam (1. kiadás, 1937) – A magyar vadászirodalom ékköve

Keresi a magyar vadászirodalom egyik legritkább alapművét? Széchenyi Zsigmond: Alaszkában vadásztam című könyvének 1937-es, legelső kiadása nem csupán egy útleírás, hanem a könyvgyűjtők és a vadászat szerelmeseinek vágyott ereklyéje.

Miért különleges az 1. kiadás?

A Vajna és Bokor kiadó gondozásában megjelent első kiadás a legkeresettebb változat a műgyűjtők körében. Míg a későbbi (például a Szépirodalmi vagy a Helikon) kiadások gyakran csonkítottak vagy egyszerűsített szöveggondozásúak, az 1937-es eredeti kötet:

• Eredeti fotókkal: Gazdagon illusztrált, mélynyomásos képtáblákkal, amelyek a szerző saját felvételeit tartalmazzák.

• Kordokumentum: Hűen tükrözi a két világháború közötti expedíciós kedvet és a magyar nemesi világ utazási kultúráját.

• Gyűjtői érték: A korabeli vászonkötés és az aranyozott feliratok egyedülálló esztétikai élményt nyújtanak.

A könyv tartalmáról röviden

Széchenyi Zsigmond, a magyar vadászati kultúra ikonja, ebben a művében az 1930-as évek vadonjába kalauzolja az olvasót. Az alaszkai expedíció során nemcsak a hatalmas barna medvék és vapitik nyomába eredünk, hanem megismerjük a felfedezők nehézségeit, a végtelen tájakat és Széchenyi utánozhatatlan, humorral fűszerezett, rendkívül olvasmányos stílusát.

"A vadászat nemcsak gyilkolás és zsákmányszerzés, hanem a természet titkainak fürkészése és az ember önismereti útja." – Ez az ars poetica hatja át minden sorát. 

"De belefáradok, olyan nehéz belőle a szót kihúzni.
Nem is faggatom tovább. Inkább újból előveszem — tudomisén hányadszor — a messzelátót. Apróra végigkeresgélem a rétséget.—Semmi. Még egy madarat se látni. Egyetlen hangot se hallani. Csak a tenger egyhangú mormogását.
Két fenyő fekszik odébb, egymásradöntötte őket a szél. Elmegyek, felmászom rájuk. Onnét jobban beláthatom a rétet.
Első pillanatra valóban azthiszem, a képzelődés játszik velem. Nem akarok hinni a szememnek. Mégegyszer megnézem, nehogy kinevettessem magam , . .
Az bizony ! Való igaz . . .
Hatalmas medve áll az erdöszélen !
Leereszkedem a fáról. Most már nem láthatom a medvét, fenyőcsoport takarja. De nem félek hogy észrevesz. Lehet még vagy Ötszáz lépésre s a széljárás is alkalmas.
Andy már itt is van. Izgatott hadonázásom egykettőre mellém ugrasztottá. Együtt mászunk fel a kidőlt fenyőre :
Ott van ni! De már nem ám az erdőszéíen ! Kifelé ballag, a rét közepe felé. Felénk közeledik. Rettenetes nagyot mutat. Akár egy bivaly! Mikor keresztbefordul, jókora púp látszik a marján . . .
Andy azonban nem lelkesedik érte :
— Nem valami nagy medve — súgja mögöttem a kiábrándító szakvéleményt.
— Mi az — felelem — tán nemis lövésrevaló? Én még állatkertben se láttam nagyobbat!
— He is notverybig. Still, wecant afford toleavehim — állapítja meg az Öreg — might never see another. Lets go..."