Gróf Széchenyi Zsigmond: Elefántország - 1. kiadás!!

"Elefántországra rászállott az est. Csend üli meg a tanyámat, nyugovóra tértek a feketéim, elhamvadt a tábortűz; csak petróleumlámpám pislog még, meg naplóíró töltőlam serceg. Az éjszaka is csupán néhány  öblöshangú béka alakjában hallatja szavát: itt huhognak a közeli pocsolyában, baglyoknak vélhetnéd őket; ezek nem tudnak kuruttyolni, a mi békáinkkal nem értenék meg egymást. Jókora világítóbogarak szálldosnak fel-alá, összevissza bolygó, zöldesfényű lámpáskák. Sokkal nagyobbak, fényesebbek a mi jánosbogarunknál. Valóságos tűzijátékot rendeznek: hol felgyulladnak, hol ismét elalszanak röptükben, egyforma időközökben ki-bekapcsolgatják a potrohukra szerelt villanykörtét. Kettőjük itt tart pihenőt az asztalom sarkán; egyik még ültében is ki-kivilágítja magát, fényjeleket ad mint valami szemafór, alkalmasint így udvarol társának. Nesztelenröptű, szárnyas-termitaraj jelenik meg lámpán fényének bűvkörében. Nászúton vannak. Sohsem látták a világot, földalatti váruk sötét rejtekeibe zsúfolódva éltek máig, évek óta várták ezt a napot, a szabadulás, a boldogság, a kirobbanás pilanatát. Életükben egyszer nyílik meg előttük az élet kapuja, egyszer kelnek szárnyra. De csak alig félóráig repülnek, máris vége a mámoros farsangnak, elerőtlenednek a gyakorlatlan légjárók, lehullanak, erőszakkal kitörik szárnyukat, aztán védtelenül, megadással várják a halált. Kétéves életük célja rövid percek alatt bonyolódik le. Két évig sínylődnek a termitavár tömlöcében, végre előjönnek, hogy félóra alatt elintézzék hivatásukat: repülnek, szeretnek és meghalnak. Életükkel fizetnek egyórás mulatságért. Fehéren csillógó, átlátszó szárnya van a termitának, olyan, mint egy kis szitakötőé; de a teste csak alig légynagyságú. Ha leereszkedett a raj, tíz perc alatt valamennyi szárny le van amputálva; úgy csillámlik a föld a tengernyi kis szárnytól, mintha üvegszilánkokkal lenne teleszórva."