Gyimesi György: Ázsia végtelen vadászmezőin

"Az egyre táguló völgy ritkán benőtt alján egy vadkörtefához érkezünk. Alatta, bennünket megelőzve, már másvalaki is járt a reggel: széles medvetalpak taposták a sárba vackor után kutatva a patyolatfehér havat. Ez aztán a szerencse! Mindjárt kora reggel friss medvecsapára találni ebben az erdőben nem mindennapi dolog. Nem volt nehéz kibogozni a fa körül összekuszálódó nyomokból, hogy merre távozott a mackó. Gyerünk utána! Egy darabon a völgy iránt haladt, aztán felkanyarodott balra a meredeknek, és a ritka állományú, de annál sűrűbb aljnövényzetű lomberdőbe váltott be. A nyomok tisztán pecsételődnek a hóba, jól láthatóak, könnyen követhetők, mégis nagyon lassan haladunk előre, Guram szerfölött óvatos. Nyilván a medve okozta balesete tette óvatossá, de az is lehet, hogy csak azért ilyen elővigyázatos, mert nem akarja idő előtt megugrasztani a közelben sejtett medvét. Társam minden öt-tíz lépés után megáll, hallgatózik, néha leguggol, és úgy kémlel a bokrok sűrűjébe. Ilyen tempóban persze még órák múlva sem jutottunk el messzire. A medve, amelyet reggel perceken belül reméltünk elejteni, még most délben is legalább olyan távol van, mint amikor a nyomára ráakadtunk. Hiszen idáig egyenletes tempóján nem lazított, sehol le nem heveredett, sehol pihenőt nem tartott. Nem úgy mi, akik már legalább százszor megálltunk, többnyire fölöslegesen, csak az óvatosságnak és nem a fáradtságnak adózva. A nyomok sem olyanok már, mint reggel voltak. Előbb szürkülni, majd az olvadás előrehaladtával terebélyesedni kezdtek, és most már helyenként hosszú métereken teljesen eltűntek. Hol van már a reggeli lendületünk és elbizakodottságunk! Csüggedtségünkhöz nagyban hozzájárult a latyakossá vált hó is, amely bár a földön már majdnem teljesen elolvadt, a fák és bokrok ágain még tartja magát, és minden érintésüknél jeges zuhanyként szakad a nyakunkba. A medve, velünk a nyomában, a nap folyamán szinte teljesen körülgyalogolta a kúp alakú hegyet. Valahol a hegy túloldalán csapája kivezetett az erdőből, és széles rétet keresztezett. Az ám, de merre?"