Hedin Sven: Ázsia szívében I-II.

"A víz ilyformán 2—3 éven át izolálva van s a beléjük szorult halak állítólag híznak és ízletesekké válnak, mihelyt a víz kissé sós ízt kap. A második tó a Szeit-köll, mely egynapi járásnyira húzódik befelé a homokba s három eldugult csatornával van a Tárimhoz fűzve.
E tavak torkolatához közel néhány elhagyott falura bukkantunk. A nyárfából és kámisból épített kunyhók még fennállottak s meglehetős jókarban voltak, de egy árva lélek sem mutatkozott sehol s a köröskörül felhalmozódott homokban emberi lábnyomokat sem észleltünk. Azt mesélték nekem, hogy a lakosság úgy innen, mint az összes partmenti falvakból hét évvel ezelőtt, amikor a himlő (csicsek) itt iszonyú mértékben pusztított, elköltözött. Akik a járványt túlélték, azoknak a kínai hatóságok a folyó balpartján jelöltek ki új lakóhelyet. Előbb túlnyomólag halászatból éltek, most ellenben földművelésre adták magukat, búzát vetettek s marhát tenyésztettek. De a talaj nem elég termékeny s ezért sokszor túl kell adniok juhaikon, hogy lisztet vásárolhassanak. A leggazdagabb bennszülötteknek ezer juhok is van, de a legtöbbje szegény s nyaranta visszatér a régi tavakhoz, hogy ott halásszon. De ilyenkor nem térnek be szomorú emlékezetű régi kunyhóikba, hanem szabad ég alatt tanyáznak. A kínaiak most kötelezővé tették a himlőoltást s a lakosság, bár kétkedve, aláveti magát e kényszernek.
A sivatagbeli tavak képződéséről a bennszülöttek fantasztikus magyarázatokkal szolgáltak. Azt állítják, hogy először kiásták a csatornákat, azután az ár utat tört magának benne; a nagy víztömeg, mely a csatornába nyomult, kiszorította a dűnákat s létrehozta a tavakat, melyek annak az embernek a nevét viselik, kinek létüket köszönhetik. Természetes, hogy minden ásás dacára sem képződhetnének tavak, ha a talaj plasztikájában a szükséges előfeltételek nem volnának meg. A Das-köll is igen különös; közvetlenül a folyó partján fekszik, de attól még egy nagy homokgát választja el."