Helen Fielding: Bridget Jones naplója

"Mintha a hajszálaim önálló életet élnének; egész nap teljesen normálisan viselkednek, várva, hogy elszundítsak; akkor elkezdenek gyerekesen futkosni meg szökdécselni, és azt kérdezgetik: - És most mit fogunk csinálni? - Tudod - mondta anyu, Givenchy II-t dörgölve a dekoltázsába -, mindezekben az években akkora felhajtást csinált a számlákból meg az adófizetésből, mintha ez harminc évre felmentette volna a mosogatás alól. Na szóval, az adóvisszaigénylés már rég esedékes volt, úgyhogy azt gondoltam, egye meg a fene, majd én megcsinálom. Persze nekem ez kínai, úgyhogy felcsengettem az adóhivatalt. Az illető tényleg elég arrogánsán viselkedett. „Tényleg, Mrs. Jones, mondta, én egyszerűen nem értem, mi ebben a nehézség." Mire én: „Ide hallgasson, tud maga brióst sütni?" Értette a célzást, megbeszéltük, és meg is csináltuk tizenöt perc alatt. Ma pedig elvisz löncsölni. Egy adószedő! Képzeld!
- Mi? - hebegtem, az ajtófélfa után kapva. - És Julio?
- Csak azért, mert „barátságban" vagyok Julióval, még lehetnek más „barátaim" - mondta édesen, és belebújt sárga kompléjába. - Hogy tetszik? Most vettem. Szuper citrom, nem gondolod? Na, nekem rohannom kell. Negyed kettőkor találkozunk a Debenhams kávézójában.
Miután elment, kanalaztam egy kis müzlit a tasakból, és felhajtottam a frigóból a bor seprejét.
Tudom már, mi a titka anyunak: fölfedezte a hatalmat. Hatalma van apu fölött aki pont ezért szeretné visszakapni. Hatalma van Julio fölött, és az adószedő fölött; mindenki megérzi a hatalmát, és szeretne belőle egy csipetet, ami még ellenáll-hatatlanabbá teszi. Úgyhogy nincs más dolgom, mint találni valakit vagy valamit, hogy hatalmam lehessen, és aztán... ó, istenem, nekem még a saját hajam fölött sincs hatalmam!
Olyan nyomott vagyok! Dániel, noha bőbeszédű, barátságos, sőt kacér volt egész héten, egy szóval sem célzott arra, ami kettőnk között történt, mintha tökéletesen természetes lenne, hogy a munkatársunkkal hálunk, aztán annyiban hagyjuk a dolgot. A munka, amely valaha bosszantó nyűg volt csupán, őrjítő kínszenvedéssé fajult. Idegsokkos vagyok, valahányszor elmegy ebédelni, vagy kabátot vesz munka végeztével: hová?, kivel?, kivel?
Perpetua rám lőcsölte az egész munkáját, és egész idő alatt automatára állítva taglalja Arabellával vagy Malackával a telefonban a félmillió fontos fulhami lakást, amelyet meg fognak vásárolni Hugóval. - Igggen. Nem. Igggen. Nem, teljességgel egyetértek. De úgy áll a kérdés, hogy akar-e fizetni az ember plusz harminc lepedőt egy negyedik hálószobáért?
Péntek este negyed ötkor Sharon felhívott az irodában.
- Eljössz holnap velem és Jude-dal?
- Izé... - Néma pánikba estem, mert arra gondoltam: Dániel biztosan randevút kér a hétvégére, mielőtt elmenne.
- Hívj majd fel, ha mégsem kér - szólt szárazon Shazzer rövid hallgatás után.
Háromnegyed hatkor láttam, hogy Dániel kabátban igyekszik az ajtó felé. Nyilván még ő is elrestellte magát meggyötört arcom láttán, mert futólag elmosolyodott, a monitor felé bólintott, azzal elhúzott."