Jean Sasson: A hercegnő lányai

"Merészségem ellenére akkor meglehetősen félénken viselkedtem, és vonakodva fogadtam el kezéből az édes gyümölcsöt, majd elfutottam tőle anyám karjába. Hallottam Fahd gyöngéden kedves nevetését, amint megízleltem az édes datolyát.
Szaúdi szokásaink szerint serdülőkorom óta a király jelenlétében nem voltam lefátyolozatlanul. Ő azóta már meglett ember, és korosodik. Miközben elismerem, hogy a király most komornak tűnik, arra a véleményre jutok, hogy míg az állam vezetőjeként eltöltött évek megerősítették, a vezetésseljáró felelősség viszont kiábrándulttá tette. És noha még mindig erőteljes és fenséges, a mi királyunk jóképűnek már nem mondható. Szemhéja túlságosan petyhüdten ereszkedik kidülledő szemére, és az orra beárnyékolja felső ajkát. Ezen a képen, mely oly ismerős minden szaúdi embernek és a királyságot felkereső látogatónak, hisz ez a hivatalos fénykép, mely hazámban feltűnő helyen ott lóg minden üzletben és intézményben, nos, ezen a képen a király félelmetesnek és érzéketlennek látszik - ám én tudom, hogy nem ilyen.
Függetlenül attól, hogy a hatalma vitathatatlan, és a vagyona hatalmas, a helyzete egy cseppet sem irigylésre méltó. A világ egyik leggazdagabb nemzetének abszolút uralkodójaként Fahd király uralma Szaúd-Arábia forró, kietlen földje fölött nem más, mint a régi és az új közt dúló állandó küzdelem.
Míg a legtöbb nemzet úgy tartja fenn magát, hogy elveti vagy átalakítja a régit, s így szép lassan átnő egy újabb, jobb rendszerbe, mely előreviszi a civilizációt, addig a mi királyunknak nincs ilyen lehetősége."