Jurán Vidor: Vadászkrónika

"Lent a völgyben, a lobogó tűz körül, behavazott kucsmájú, marcona férfiak melengetik a kezüket. Kerülők. Most tértek vissza a reggeli nyomozásról és kölcsönösen elmesélik egymásnak tapasztalataikat. Az egyik nagy körülményesen dohányzacskót vesz elő, megtömi kurta pipáját és megkínálja dohánnyal a másikat is. A zsarátnokból izzó parazsat kotor ki, nagy szippantásokkal rágyújt és nyomatékosan rácsettenti pipájára a rézkupakot. Hátuk mögött fenyőfákhoz kötözve szűköl a didergő kutyafalka. Az egyik szürke, lomposszőrű, a másik fekete, némelyiknek fehér a gallérja, olyiknak sárga a szemöldöke. Van köztük komondor, kuvasz, szálkásszőrű kopó meg kopókorcs. A mellükön, combjukon hosszú forradások, vad viadalok és véres küzdelmek emlékei, vitézségi érmei díszelegnek. Nincs köztük újonc, mindegyik végigjárta már a vaddisznókkal vívott gyilkos rohamok iskoláját. Harapósak, mogorvák, idegen emberre rávicsorítják éles tépőfogaikat, ha az a falkához közeledik. Az erdei úton két szán siklik elő. A zúzmarás lovak, prüszkölve megállnak a tűznél, a bundákból puskás férfiak bontakoznak ki. Arcukat pirosra csípte a téli reggel friss levegője, sapkájukat mélyen a fülükre húzták, egyik-másik még elpiszmog vadászfölszerelésével, elemózsiás iszákjával, mire a tűznél valamennyien összesereglenek, egy kopott kabátú pörgekalapú férfi már élénken tárgyal a kerülőkkel. A harcsabajuszú kerülő, aki a hegyoldal jobbszárnyát nyomozta végig, jelenti, hogy az öreg bükknél a gerincen egy konda vaddisznó váltott be. Kocák tavaszi malacokkal, emsék, süldők vegyesen. A sort egy óriású csapájú agyaras zárja be."