Kenneth Clark: Az akt

"Többre törekedtek, mint amennyi elfér a tiszta klasszikus művészet határai között: nagyobb naturalizmusra, szabadabb testhelyzetekre, változatosabb kifejezésre. Olümpiában vannak olyan jellegű aktok, amilyenek nem fordulnak elő többet a görög művészetben; és akik sajnálják az antik művészet korlátozott tökéletességét, úgy érezhetik, hogy Olümpia mintegy a szabadság végső fellobbanása volt. Ebből a kiindulópontból a görög művészet bármerre mehetett volna. De ahogy a preszokratikus filozófia minden bájával együtt jobbára ihletett találgatások egyvelege, úgy az olümpiai aktok ötletszerűnek és merőben formátlannak hatnak. Díszítő szobrászat volt ez, ahol megengedhető némely hevenyészett és festői kísérlet. A klasszikus eszmény finomításának valódi munkája bronzban valósult meg.
Ezeknek a bronz Apollón-szobroknak a fennmaradt másolatai történetesen jobb minőségűek, mint a polükleitoszi atlétákéi, gyönyörűséggel is lehet nézni őket, nemcsak régiségtani érdeklődéssel. Megfejthetetlen kérdés, hogy mennyire utalnak vissza magának Pheidiasznak a korábbi munkáira, de legalábbis egyikük, a Tiberísi 'Apollón [30] Rómában, mintha úgy tükrözné a stílusát, ahogyan a Parthenón frízéről ismerjük. Bronzszobornak a másolata ugyan, de gyönyörű márványdarab, és minden bizonnyal elsőrendű görög kézművesmunka. Roppant világosan mutatja meg a különbséget a polükleitoszi atléta és a pheidiaszi isten között. Ez az Apollón magasabb és kecsesebb, és még rajta a hieratikus frontalitás nyoma, gondosan megőrizve, hogy kiemelje isteni távolságát. A lapos, szögletes vállak mintha egy másik síkba emelkednének fel, amelyből nyugodt és álmatag érdeklődéssel tekint alá a fej; a törzs nem olyan elszántan sematikus, mint Polükleitosznál: elevenen visszaadja az izmok fölött húzódó bőr feszülését. Ha Winckel-mann a Belvederei Apollón helyett legalább ezt a szobrot ismeri, jobban alátámaszthatta volna intuícióját és szép tehetségét az irodalmi újjáteremtéshez. A Tiberísi Apollón méltó az „istencsináló" címre, amellyel Pheidiaszt jellemezték az ókori irodalomban, és nekem úgy tűnik, hogy hívebben tükrözi a Parthenónról ismert stílusát, mint a kasseli Apollón', de lehet, hogy ez annak a közegnek a viszonylagos áteresztőképességén múlik, amelyen át az eredetit látjuk."