Kittenberger Kálmán: Kelet-Afrika vadonjaiban, 1976.

"A dög fölött denevérek és lappantyúk serege keringett. Egy lappantyú a mellettem kinyúló száraz ágra telepedve dúdolta el halk, szomorkás dalát.
De rám találtak már a trópusi éjszakák legkellemetlenebb muzsikusai is, a moszkitók. Még csak egy-kettő dünnyögte utálatos nótáját, és éppen bizonyos kéjes kárörvendezéssel vártam azt a pillanatot, mikor a legelső vérszívót borostás arcomon széjjeltörölhetem, mikor Sindánó, ki tőlem balra ült, gyengén oldalba bökött.
Nesztelenül, mint egy kísértet, furcsa valami közeledett a döghöz. Mi az? Talán gyermekkorom meséinek kedves alakja, egy nagy szakállú, karikalábú törpe ballag leshelyem felé? Egy másodperc múlva, mikor a jelenség közelebb jutott hozzánk, eloszlott a homály okozta csalfa kép, és az időközben óvatosan szememhez emelt lát-csövemen keresztül tisztán bontakozott ki az „Öreg Úr” hatalmas alakja. A hosszú, fekete sörénye élesen elütött a kvarctörmelékes fehér talajtól. Ezért volt kitűnően látható, pedig feltűnően világos teste a talaj színébe teljesen beolvadva, szabad szemmel általában alig észrevehető. Emiatt nem ismertem fel az első pillanatban.
El is felejtettem, hogy fegyver hever a térdemen, és tovább figyeltem a látcsövemen át az„Öreg Úr” minden mozdulatát. Lassan körüljárta a dögöt, vagy kétszer hozzánk is felpillantott, de fedve voltunk, s ezért nem gyanakodott. Halk morgással fogott hozzá a lakmározáshoz, de először egy hatalmas rántással maga felé húzta az óriási dögöt, mire hangos zúgással rebbent fel az ezernyi döglégy.
Néha alig láthattam belőle valamit, úgy eltűnt az óriási hulla mögött. Időről időre erős csontropogás volt hallható: a bordák végeit harapdálta.
A moszkitók szorgalmasan kihasználták tehetetlenségünket, ugyancsak megvették rajtunk a vérvámot. Persze gondolni sem lehetett arra, hogy védekezzünk a dünnyögő vérszopók hada ellen, csupán egy mellettünk keringő denevér ritkította számukat. Néha egyik-másik ilyen szárnyas barátunk szárnya - lágyan, mint egy bársonyos kis kéz hízelgő cirógatása szinte arcunkat érintve suhant el mellettünk.
A hold világa átderengett egy vékonyabb felhőrongy mögül. Lassan, óvatosan leemeltem szememről a látcsövet, és puskámat vettem kézbe."