Kós Károly: Kalotaszeg

"Erdély furcsa zuga Európának; meglehetősen eldugott, nehezen hozzáférhető hely. A régi vándorló népek által könnyen barangolható, nyitott alföldektől zordon hegyfalakkal elválasztott és körülvett magasfekvésű katlan. De talán éppen ez a furcsa eldugottsága, erődítésszerűsége okozta, hogy visszaálmodható ősidők óta ismerték és lakták emberek. De nem a belesejét, nem a tágasabb völgyeket és hullámos mezőségeket, hanem a katlan széleit, a kerítő havas és erdős hegyek lankáit és közvetlen közelében levő folyók völgyeit: keleti részén az Olt középfolyása és a háromszéki havasok közé eső területet és nyugaton a mai Érchegységet és a Maros-Aranyos-Szamos vonal, meg a Meszesi és Bihari hegylánc közötti dombvidéket. A közbeeső Mezőség, a felső Maros és alsó Küküllők tágas völgyei az Oltig irdatlan ősrengeteg voltak, vizes tóvidék és árhatatlan mocsaras völgyek, meg uttalan hegyek. Keresztény időszámításunk kezdetén Erdélyben volt a súlypontja a részben már letelepedett és államéletet élő dák-géta nemzetségeknek, akiknek fővárosa a mai Hunyad vármegyében volt. Igazi uralmuk azonban a dákoknak sem terjedt egész Erdélyre, csupán a nyugati, sőt délnyugati részére: a só- és aranybányák vidékére, amelyek az alsó-Maros, az Aranyos és felső-Szamos vonalától nyugatra, Szolnok-Doboka és Kolozs vármegyék nyugati részét, Torda-Aranyos, Alsó-Fehér és Hunyad vármegyék területét foglalják magukban. (A dák-géta birodalom másik, területileg nagyobb része az Erdélyen kívüli alföldi terület volt, melynek súlypontja talán a Tisza-Maros szöge lehetett.) A Sebes és Körös patakok szegelletében, nem messze a mai sebesi várromtól, ősrégi erődítésnyomok vannak. A sáncok, árkok és az elrendezés azt sejtetik, hogy ott dák erődítés-féle lehetett."