László Emőke: Flamand és francia kárpitok Magyarországon

"A szövés nemcsak az ókorban, hanem már azt megelőzőleg Ázsia, Egyiptom s Dél-Amerika ősi kultúráinak életében is jelentős szerepet játszott. A gyékény-, len-, gyapot-, selyem- és gyapjúszövés több ezer éves emlékei néha e művesség olyan fejlettségéről vallanak, mely sokszor a mai - géppel dolgozó - ember számára is elérhetetlennek tűnik. Az évezredek során az egyszerű vászonszövésből a szövetek anyagának és rendeltetésének megfelelően számtalan szövetféleség alakult ki. Ezek között a felfelületek díszítésére szánt szövött kárpit különleges helyet foglal el. Aránylag egyszerű technikai eszközökkel áll a monumentális díszítőművészet szolgálatába, s évszázadokon át a textilművészet legnagyszerűbb alkotásait hozza létre. A kárpitszövés szerkezeti elvei és elemei a legrégibb időktől napjainkig szinte változatlanok maradtak. Ez a szövésmód - leginkább a vászonszövéshez hasonlíthatóan - a lánc- és vetülékfonalak egyszerű kereszteződéséből áll. A mintát a színes vetülékszálak adják, melyek azonban más szövetfajtáktól eltérően nem futnak végig a szövet egész szélességén, hanem a minta határánál visszafordulva önálló, zárt színfoltot alkotnak. Az európai szövött kárpitok közé kizárólag az ily módon készült, kézzel szövött kárpitokat soroljuk. A kárpit nem egyetlen művész alkotása, hanem a tervező, kartonrajzoló és a szövő egymást segítő és kiegészítő munkájának eredménye. A kárpitokat vagy kárpitsorozatokat - mint már említettük - festők tervezték, közülük példaként elég a legismertebbeket - így Rogier van der Weydent, Raffaellót, Poussint vagy Rubenst - említeni. A megrendelt kárpitok vázlata a gótikában és reneszánszban általában vízfestékkel vagy fedőfestékkel színezett tollrajz volt."