Makkai Sándor: Az élet fejedelme

"Fülledt, szellőtlen csend. Világos opálszínű ég borul az ostromlott Augsburg és a magyar tábor fölé. Tejszíntű ködön át sápadt csillagok hunyorognak. Dél felől, ahol az Alpok előhegyei rejtőzködnek, nagyokat lobban néha a látóhatár széle s nagykésőre tompán mordul utána. Mintha mérgesen pillantana föl álmából valami óriás komondor. A vár sötét palánkjain látatlanul gubbasztanak vitéz Uldalrik püspök őrszemei. Alélt katonák fetrengenek a palánkok tövében, kétnapos védelemben s rettentő forróságban elcsigázva. Vértet, sisakot, fegyvert levetni egy se merészel: a hajnal új és vadabb rohamot hoz. A barbárok csak egyik főtisztjük eleste miatt szakították meg az ostromot Palánkokról, templomtoronyból látni lehetett a síkon a halotti máglya lobogását s hallani a vad jajgatást. Sötét és csendes a város, ablakai mögött reszketve virraszt s készül a halálra minden lélek. Csak a templomból szűrődik ki fény és komor zsolozsma: a püspök szerzeteseivel és apácáival egész éjjel ott könyörög a városért, pedig hajnal óta talpon van, sőt a harcolók közt forgott lelkesítve és buzdítva, hadiöltözet nélkül járva a nyilak és kövek záporában, öccsével, Tietpald gróffal együtt vezetik a védelmet s mindketten halálraszánt hívei Ottó királynak.
Keletre a várostól, a Lech füzesei között lobognak a magyar tábor tüzei, mintha a csillagos ég tükröződne valami nagy tóban. Tompa zúgással árad a városig a sereg lélekzete, különös, szívszorító moraj, mely emberek, lovak, barmok ezreinek és ezreinek nyüzsgő zajából olvad össze. A főtábor már lepihent. Mozdulatlan lovasőrszemek lánca mögött, parázsló tüzek mellett alszik a had. De csak futólagos pihenő ez. Az alvó harcos öklére csavarva tartja lova kantárat. Négy-öt vezetéke kötőféken a hátashoz kapcsolva, mellette ropogtatja a füvet. A nyergek csak meg vannak lazítva kissé, de a teljes felszerelés a lovon van. Egyetlen kürtjel, néhány mozdulat s indulásra kész az egész sereg.
A főtábortól északra, külön tanyázik a fiatalság töménye, tízezer ifjú lovasördög, a had szemefénye. Szokás szerint hadgyakorlatra hozták ki magukkal a vezérek. A nagy rohamokat oktatóik mutogatása mellett csak nézniök szabad, de portyákra, kisebb rajtaütésekre, prédára, üldözésre már rákapatják őket. Ez a tömény kitünően viseli magát, úgy hogy Bulcsu már megígérte nekik: nem mennek haza, míg nyílt csatát nem próbáltak. Egyébként Lél a közvetlen parancsnokuk, akit imádattal vesznek körül, öreg altisztek, szállásmesterek és zoltánok vannak beosztva melléjük, vén ordasok, akik vasszigorral és harapós szeretettel becézik a kölyköket. Ezen a meleg éjszakán sátrakat se húztak, csak kis tüzek mellett heverésznek a gyepen. A fiatal vér nem akar álomra csitulni. Dudolás, évődés, kacagás mindenütt. Rettentő a meleg s a még szokatlanul hosszú nyargalások után égve lüktetnek a nyeregtörte sebek is. A tábori mészárosok nyers hús- és hájszeleteket osztogattak ki: a fiúk azzal szítatják a sebek tüzét A nyereg alá is tesznek, a feltört hátú paripa enyhültén röhög alatta."