Márai Sándor: Az igazi

"Én most már értem. Tudod, az életben meg kell történni mindennek, helyére kell kerülni mindennek. S ez nagyon lassú folyamat. Elhatározás, ábránd, szándék itt nem segít sokat. Megfigyelted már, milyen nehéz egy lakásban véglegesen helyére tenni a bútorokat? Évek telnek el, s már azt hiszed, minden a helyén áll, s közben homályosan és kényelmetlen gyanakvással mégis érzed, hogy valami nincsen egészen rendben, talán a karosszékek nem állanak helyükön, talán a pohárszék helyébe kellene állítani egy asztalt... S aztán tíz vagy húsz év után, egy napon átmégy a szobán, ahol addig nem érezted jól magad, ahol a tér és a bútorok nem találták meg egymást, s egyszerre látod a hibát, látod a szoba belső rajzát és titkos rendjét, s eltolsz néhány bútort, s akkor úgy látod, azt hiszed, most már véglegesen helyére került minden. S néhány éven át csakugyan úgy érzed, ez a szoba most végre tökéletes és sikerült. S később, talán tíz év múltán, megint elégedetlenkedsz a szoba rendjével, mert ahogy mi változunk, úgy változnak az élet térfogatai is körülöttünk, s nincsen soha végleges rend egy ember körül. S így vagyunk az életrenddel is, felépítünk módszereket, sokáig azt hisszük, életünk órarendje tökéletes, délelőtt dolgozunk, délután sétálunk, este művelődünk... s egy napon megtudjuk, hogy mindez csak fordított sorrendben elviselhető és értelmes, nem is értjük, hogyan tudtuk éveken át megtartani az esztelen életrend szabályait?... így változik bennünk és körülöttünk minden. S mindez csak időleges, az új rend, a belső megnyugvás, mert mindez a változás törvényének jegyében alakul, s érvénytelen lesz egy napon... miért? Talán, mert mi magunk is érvénytelenek leszünk egy napon. S minden, ami hozzánk tartozik."