Mary Jo Putney: Veszélyes vonzalom

Megpróbált inkább nyugton maradni, szemhéját szorosan lezárva tartotta, mivel tapasztalatból tudta, hogy az ilyen reggeleken a lehető leglassabban érdemes csak magához térnie. Már amennyiben most még reggel van persze. Az utolsó emlékképei túlságosan is töredékesek voltak ahhoz, hogy biztosan tudhassa, mennyi idő telt el a napból. Miután sikerült viszonylag stabil helyzetben megtartania a fejét, Reggie egy pillanatra kinyitotta a szemét A mennyezet látványa ismerősnek tűnt. Ezek szerint a saját otthonában lehet. Még egy kis további összpontosítással már azt is sikerült kiderítenie, hogy a hálószobában van és nem a nappaliban - az ágyában, ami puhább és szélesebb, mint a pamlag. A következő kérdése az volt, hogy vajon hogyan kerülhetett ide. Hallotta, hogy valaki hangosan szuszog a közvetlen közelében. Amikor a fejét kissé elfordította, megpillantotta az illetőt - Julian Markham méltóságos úr volt az. Ifjú barátja békésen szunyókált a pamlagon, olyan testhelyzetben, amiről Davenport tudta: biztosan megfájdul majd tőle a háta meg a nyaka. Reggie hirtelen elszántsággal megmozdult, ledobta magáról a takarót Megpróbált feltápászkodni, majd felsóhajtott és visszahanyatlott az ágyra. Ismerte ő jól az ivászat utóhatásait. Most mégis felkészületlenül érte az az éles fájdalom, amelyet a bordái között érzett. Miközben összetört teste fájt és tiltakozott, megpróbálta felidézni magában, mi az ördög történhetett vele az előző éjjel. De nem járt sikerrel. Ekkor úgy döntött. legfőbb ideje szembenéznie a következményekkel, óvatosan ismét felült, majd kilendítette a lábát az ágy szélén. Amikor a csizmája a padlóhoz verődött, újabb fájdalom hullámzott végig a testén.