Molnár Gábor: Jaguárországban - 1961.

Hat órakor már sötétedik, háromnegyed hétre teljesen sötét van. Eddig takarékoskodtam a karbiddal, de úgy vagyok ezzel ha használom, világitok vele, ha nem, porlik. Így haszon nélkül fogy. Inkább rátérek a mindennapos esti világításra. Jobb lesz ezzel az esti hangulatom is. Meg azután az éjjeli bogarak, lepkék és különféle rovarok is szívesebben keresnek fel. Nem jó az ilyenképpen túlhajtott takarékosság, mert nem fizetődik ki. Legalább három lámpatöltésre való karbidport öntöttem ki a dobozból. De igaz is, csaliért megyek. A sarkam még sajog, nem is hatolok be messze az erdőbe. A 22-es Winchestert viszem. A závárzatát kinyitom, megnézem töltve van-e? Felesleges óvatosság. Ott vöröslik a töltényűrben a töltényperem. Visszacsattantom a závárt. A második cső, a tár is tele van tölténnyel. Valami kis emlőst, madarat kell csalinak ejtenem. Még a régi, ajándékba kapott brazil katonasapkámat sem teszem a fejemre, jobb lábamon a bakancs nincs befűzve. Éppen csak a szállás közvetlen közelében szeretnék cserkészni. Lefelé indulok a patak mellett. Ide a vízre elég sok kisebb állat jár. Köztük apró rágcsálók is. Lajhárra szívesen tennék szert. Ha fiatal, olyan a húsa, mint a bárányé. Nézelődöm is, mihelyt mögöttem marad a szállás. Lomb folyondár és elég sűrűn orchideafészkek. Csak levélzetük van, virágja úgy látszik ennek a fajtának még nem nyílik. Nem csüng ki semmiféle fantasztikus lakú virág a faágakra csavarodott léggyökerek és levelek szürke halmából. Zümmögés. Néhány rovar, egy aranyszínű fémdarázs húz el mellettem. Sajnálkozva nézek utána. Sajnálom, hogy bogárháló híján elszalasztottam. Szépek, pompázatosak ezek az olvasztott arany vagy más fajtáknál a kék acél színében tündöklő rovarok. Nézzük mi van előttem? Egy „kendermagos” fehér-fekete aprómintás nagy gyík, a pettyes teju turkál vagy hat lépésre tőlem az avarban.