Müller Péter: Benső mosoly - Első kötet: Az önismeretről

"Csakis az egyén ítélhető meg, aki nem szájával, hanem egész lényével, gondolataival, érzéseivel, álmaival, sugárzásával, tekintetével és tetteivel vall.
A folyamatosan üldözött zsidó hagyományban, a Kabalában nem ritka eset, hogy a rabbi tanulni jár egy vállalati könyvelőhöz, mert az önismeretében és istenismeretébenjóval előtte jár. És ha valaki léleklátó szemmel vesz részt egy templomi szertartáson, gyakran tapasztalja, hogy egy-egy hátsó padsorban ülő hívő fényköre jóval tisztább, s imádsága sokkal magasabbra szárnyal, mint a szertartást végző püspöké.
Ha ezen a kijelentésen egy püspök megsértődik, csakis azt jelenti, hogy benne még erősen működik a lázadás szelleme: Isten előtt a rangot az alázat mértéke, az önfeladás foka határozza meg.
Mármost fölmerül a kérdés: ha Isten a valódi boldogságom és szeretetem és szabadságom - miért , nem találom meg?
Az első válasz: mert mindezt kívül keresem.
Pénzben, borban, dicsőségben, sikerben, hatalomban, kéjben, magam fölé vetített ábrándokban, másokat kirekesztő fölényben, vallás álarca mögé bújt gőgben - csupa olyasmiben, ami előbb-utóbb szétmállik az ujjaim között, s kiderül róla, hogy nem az, amit kerestem."