Müller Péter: Örömkönyv - Dedikált!

"Tönkrement abban, hogy rosszul szeretett.
Valaha - kísérleti célból - rengeteg horoszkópot készítettem.
Rájöttem arra, hogy a magányos csillag-portrékról hiányzik a szeretet: vagyis sorsunknak az a része, amit közösen élünk. Nem mindegy, ki a férjem vagy a feleségem, kik a barátaim, a munkatársaim, milyen közösségben, milyen faluban, városban, országban, népben élek, és az sem, hogy mikor: hogy a kiegyezés idején születtem-e magyarnak, vagy 1956-ban. És az sem mindegy, hogy ezt a népet vállalom-e, vagy elmenekülök, mondjuk Kanadába, ahol életem oly mértékig átalakulhat, hogy egy bizonyos idő után nem is értem már a hazai emberek gondjait. „Szívet cserél, aki hazát cserél" -, ami azt jelenti, hogy az ember bizonyos szeretet-szálakat eltép, és újakat sző helyette új világban, új lelkekkel. Ilyenkor derül ki, hogy nem csak embereket szerettünk valaha, de az elhagyott diófát is, a Lánchidat is, a vakolatlan bérházat is, még azt a vén trafikost is, akinek naponta bevetődtünk az üzletébe s köszönni is elfelejtettünk neki. Most olyannak tűnik egy másik világból, mint az elhagyott szerelmesünk. De ugyanezt éljük át, amikor „hazamegyünk" szülőfalunkba, vagy éppenséggel egy húszéves érettségi találkozón: a rég elszakadt szálakat próbáljuk újra megtalálni, szétfoszlott barátságok fölidézhetetlen emlékeit.
Sorsunk nemcsak egyéni, de kollektív vállalkozás is.
Az ashrama karma - ahogy a hinduk mondják, „közösségi sors". Mi erről nem tudunk, mert a szeretetlenség őrületében élünk. Örökös önvédelemben, abban a hiedelemben, hogy letéptük magunkat a többiekről.
Az, hogy az én sorsom összefügg népem, családom, gyerekeim, unokáim s - mint az álomból kiderült - még a három házzal arrébb lakó Janusz család sorsával is, alapvető igazság.
Én most szétterítettem a szeretet hálózatát, de ha szűkebb hatósugarat veszek, mondjuk egy házasságot, elmondhatom, mert megbizonyosodtam róla, hogy egy jó párkapcsolatban nem elég, ha az én horoszkópomat ismeri valaki, a feleségemét is meg kell ismernie."