Nádai Pál: A lakásberendezés művészete

"A régi idők embere nem annyira a kényelmet kereste, mint inkább stílusos környezetet igyekezett magának teremteni. Nem volt "komfort", de voltak szép formák a bútorokon: hárfaszerű hajlatok a varró-és szervirozó-asztalkákon, hattyúnyak-idomok az ágy hajlásvonalán, mázsás oszlopok az ebédlőasztal lábai helyén. Csupa olyan részlet, mely ma sokféle okból célszerűtlen: az ülésnél, a takarításnál, a költözködésnél és így tovább. Természetes tehát, hogy a mai nemzedéktől nem kívánhatjuk, hogy "fészket verjen" magának úgy, mint a dédanyák idején nevezték a tetszetős, de sokszor felette célszerűtlen lakásberendezést. Korszerű, technikailag mindenkép előnyösebb bútorokra kell törekednünk s a polgári életformák kereteit, nem pedig a palota, kastély, urasági lakás kívánalmait tartani szem előtt. Ez persze nem zárja ki azt, hogy a modern lakásban ne lehessen elhelyezni antik bútorokat is.  A tulzó modernség türelmetlenkedő prófétáival szemben nyugodtan hirdethetjük, hogy egy-egy stílusos darab mit sem árt a szoba egészséges légkörének. Azokat a valóban nemes régi bútorokat, melyeket még a mult századvégi szokás is a padlásra száműzött, nyugodtan beilleszthetjük akár a legmodernebb keretbe is és gyakran bűn volna ezeken másféle renoválást végeztetni, mint átfényeztetni s megtisztítani s megtisztíttatni őket egy asztalossal. Persze csak kevés ilyen bútort s csak a legjavát! Rosszul hatnak egy fémcsőtől és üvegtől ragyogó szoba színterében a gyöngyházberakásos ébenfát utánzó szalónasztalok, vagy a mahagónifából és préselt bőrből összeállított spanyolfalak. De nem azért, mert e kétféle stílus - mint mondani szokás - "üti egymást"."