Nagy László: Vadászati útmutató 1927-28.

Nagy hátránya a szőrmés ragadozók mérgezésének, hogy csak télen lehet folytatni, akkor is csak, mikor hó borítja a terepet, vagyis, ha a korgógyomrú rablók a kiszórt falatot más préda híján könnyen felveszik. Eltekintve ettől, a későbben, tavasszal folytatott mérgezés már csak azért sem vezethet célhoz, mert erdőben a hasznosvadban – különösen a fácánban – és – az ugyan duvadnak számító, de mégsem ragadozó – disznóállományban is kárt tehet. Tavasszal tehát, mikor a hasznosvadállomány szaporulata, a fejletlen és passzív védőfegyvereit használni még nem tudó fiatalok a ragadozók olcsó prédájául eshetnek, a leggondosabb téli mérgezés ellenére is vándorolhat be a harmadik szomszédból ragadozó és fel nem becsülhető károkat okozhat. Mert nem kell az hinni, hogy az alapos mérgezéssel a jó kisvadas területről a kártevők serege végkép kiírható! Gazdag állományú területre a messze távolból is állandóan vált be ragadozó és kedvező táplálkozási és egyéb létfeltételeket találva, jobban szaporodik is, mint ahol a létfeltételek nem annyira kedvezőek. Tavasszal és nyáron tehát a mérgezés helyett más védekezési módról kell gondoskodni. Csapdázni: a ragadozókat különböző tőrökkel féken tartani az egész éven át lehet és hozzáértőnek a vadászatnak ez az ága – bármennyire le is nézi néhány kényelmeskedő és hozzá nem értő vadász – az egész év folyamán örömet szerez és hasonlíthatatlanul több élvezetet okoz, mint a veszedelmes, emellett nem feltétlenül célravezető mérgezés. Ismétlem: a farkas a kóbor kutya ellen megokolt a méreg alkalmazása; a rókának, nyusztnak, nyestnek, görénynek, hermelinnek és menyétnek ellentétben állítsunk csapdát, vessünk tőrt. A tőrvetés nem tartozik a könnyű mesterségek közé, de viszont egy kis türelemmel és tanulni vágyással, figyelemmel ebben a tudományágban is művészi tökéletességre lehet vinni. A csapdázásban semmi „garabonciásság” sincs.