Nicholas Evans: A füstlovag

"A füstlovagok pontosan délben érkeztek. A gép körözött, s minden körben egy-egy pár ugrott ki, testükön nagyot rántott a kinyíló ejtőernyő, mely aztán felduzzadt, s medúzaként úszott az égi óceánon. Hébe-korba ernyőjük eltakarta fölöttük a nyers, fehér, kíméletet nem ismerő napot, s ilyenkor ereszkedő árnyuk vetült a hegyoldalt borító füstfellegre.
A csapat hat férfiból és két nőből állt, mindegyikük épségben jutott le a földet érési területre, egy harmincméternyi hosszú, keskeny tisztásra. Levetették és eltették az ejtőernyőket meg az ugróruhákat, a külön ledobott csomagokból elővették a motorfűrészeket, fejszéket és ásókat, és már készen is álltak a tűzárok megásására.
A fölöttük vigyázó csúcsot Vashegynek hívták. Nyugati nyúlványát sűrű erdő borította, út nem vezetett oda. A tüzet egy erdőőr vette észre még reggel, de az erősödő nyugati szél jóvoltából már több mint negyven hektárra kiterjedt. Ha továbbra is kelet felé halad, vagy északnak fordul, a kockázat csekély. Délre és nyugatra azonban gazdaságok, házak sorakoztak, és ha a szél megfordul, komoly veszélybe kerülnek; ezért hívták a füstlovagokat.
A hegy déli oldalán futó mészkőgerinc előtt vezették az árkot, úgy egy méter szélességben és fél mérföld hosszan. Hullámokban dolgoztak, jó háromméteres térközt hagyva egymás közt; először a fűrészesek, aztán a kidöntött fákat és ágakat eltakarítok, végül az ásósok. Fűrészeltek és döntöttek, csapdostak és ástak, míg a földet az ásványi rétegig
38
nem csupaszították, ahol a tűznek már nem lesz tápláléka. Mire elkészültek, úsztak a verítékben, és sárga tűzálló ingüket meg zöld nadrágjukat úgy összemaszatolták földdel, hamuval és szeméttel, hogy leginkább rejtő öltözékhez hasonlított."