Paul Hauck: Mélyponton - Hogyan másszunk ki a depresszióból?

"A lány lassanként megértette, hogy igenis nagyképű, ha nem tud megbocsátani magának egyetlen könnyelmű cselekedetet sem, holott ugyanazt habozás nélkül elnézné a barátnőjének.
Alapvető jellemvonása ez minden önvádlónak. Egyik sem bírja elviselni ugyanis a csúf tényt, hogy közönséges emberi lény ő is, nem tévedhetetlen, és nem hibátlan. És hiába minden igyekezet, erről sohasem fog letenni. Csak hajtogatja tovább vég nélkül, neurotikusán, hogy neki különbnek kell lennie a többieknél, s hogy minden rosszat megérdemel, ha itt és most azonnal fel nem hagy ballépéseivel.
Ideje lenne a maga teljességében felfognunk, mi az, hogy emberi lények vagyunk.
Tegyük fel, hogy te vagy Isten, és elhatározod, hogy planétáidat tökéletes teremtményekkel fogod benépesíteni. Megalkothatod mindet bölcsnek, minden képzeletet felülmúlóan intelligensnek, elláthatod őket elképesztően gyors reflexekkel és természetesen ki kell iktatnod életükből az ifjú- és öregkort. Végtére, Isten se tudhatja tökéletesre teremteni a csecsemőt, mert a csecsemő értelemszerűen fejletlen és tudatlan lény. És Istennek minden bizonnyal el kellene törölnie az öregeket is, hisz másként hogyan népesíthetné be a világot hibátlan emberekkel, ha elnézi, hogy megöregednek, szenilissé válnak, és fürgeségükkel együtt élénkségüket, vagyis tökéletességüket is elveszítik. Istennek tehát olyan embereket kellene teremtenie, akik ifjúi testtel és középkorú ésszel jönnek a világra, és ilyenek is maradnak örökké, vagy legalábbis amíg meg nem halnak (már ha Isten azt akarná, hogy csak egy bizonyos ideig éljenek). Nem létezne az öregedés folyamata, hisz mint ismeretes, beálltával bizonyosan elszaporodnak a hibák."