Paulo Coelho: A Piedra folyó partján ültem és sírtam

"Hallottam már ezt a szót, de nem tudtam pontosan, mit jelent. Ezt ő is látta rajtam.
- Ok azok az emberek, akik elfogadják a Szentlélek tüzet - mondta. - A tüzet, amelyet Jézus hagyott maga után, s amelynél csak kevesen gyújtották meg a gyertyájukat. Emberek, akik közel állnak az igazsághoz, amit az eredeti kereszténység hirdetett, abban az időben, amikor még mindenki képes volt csodás tettekre. Emberek, akiket a Napba Öltözött Asszony vezet - mondta, és fejével a Szűzanya felé intett.
A társaság halk éneklésbe kezdett, mintha valami láthatatlan parancsnoknak engedelmeskednének.
- De hiszen te reszketsz a hidegtől. Nem kell itt maradnod - mondta.
- Te maradsz?
- Én igen. Nekem ez az életem.
- Akkor én is maradok - feleltem, pedig szívem szerint itt hagytam volna ezt az egész gyü-
lekezetet. - Ha neked ez az életed, szeretnék én is részt venni benne.
A többiek még mindig énekeltek. Lehunytam a szemem, és próbáltam velük énekelni, bár pocsékul beszélek franciául. Csak mondtam utánuk a szavakat, anélkül hogy értettem volna a jelentésüket. Gondoltam, talán így gyorsabban telik majd az idő.
Biztos nemsokára vége lesz. Akkor visszamegyünk Saint-Savinbe, csak mi ketten.
Gépiesen énekeltem tovább. De egyszer csak azt vettem észre, hogy a zene lassan kezd magával ragadni, mintha életre kelt volna, és hipnotizálna. Már nem is fáztam, és el is felejtettem, hogy esik az eső, s hogy nincs másik . ruhám. A zene jó hatással volt rám, fölvidította a lelkemet, és elröpített azokba az időkbe, amikor Isten még közel volt hozzám, és segített,  ha kértem."