Samantha Shannon: Csontszüret

"A robbanás hőhulláma nemcsak megsüketített, hanem a terem túlsó végébe repített. A jobb oldalamra zuhantam, és éreztem, hogy valami roppan a csípőmben. Nick megmarkolta a csuklómat, és magával rángatott az előcsarnokba. Éppen elértük az ajtót, amikor mögöttünk mindent elborított a tűz. A padlóra vetettem magamat és a karommal védtem a fejemet. A városháza ablakait szilánkokra törték a kicsapódó lángnyelvek. Nem álltam fel, hanem amilyen gyorsan csak tudtam, kúszva folytattam az utat előre. Még mindig a kezemben szorongattam a riasztópisztolyt.
Tudtommal egyik harlekin sem rendelkezett olyan robbanószerrel, ami ekkorát robbanhatott volna. Julián valamit elhallgatott előlem. Hol talált aknát? Mikor volt ideje elhelyezni? A senkiföldjéről szerezte volna? Egyébként is, milyen akna az, ami lángokba borít egy egész épületet?
Nick bukkant fel mellettem a sűrű füstben, aztán megfogta
a karomat és felsegített. Üvegszilánkok hullottak a hajamból.
Fuldokolva köhögtem, a szememet rettenetesen marta a füst.
— Várj! — nyögtem, és kitéptem magamat Nick kezéből. —
A nagymester...
Nem halhatott meg! Nick kiabált valamit, de mintha nagyon messziről jött volna a hangja. Próbáltam az aranyfonálra összpontosítani, érzékelni, látni, hallani. De semmi."