Sebestyén Balázs: Szigorúan bizalmas

Izgalmas az élet, mert semmit sem lehet benne biztosra venni. Van, aki ettől rengeteget szenved. Sokszor voltam már olyan helyzetben, amikor teljesen reménytelennek tűnt az egész, mégis valahogy jöttek megoldások, csak tenni kellett érte. És nem elkámpicsorodni. (Ezt magamnak is mondom, mert hajlamos vagyok az önsajnálatra.) Az első igazán tragikomikus helyzet az volt, amikor gimnáziumba kerültem. Ma már alig látszik rajtam, de az általános nyolcadik osztályában még aktívan birkóztam. Kerettag voltam a korosztályos válogatottban. Szóltak, hogy az Árpád hídnál lévő gimnáziumban sportosztály indul. Igaz, ez egy szlovák suli, de nem kell törődnünk vele, mi csak koncentráljunk a sportra!
Hát jó. Eltelt a nyár, és közben az intézmény új igazgatót kapott. Ő pedig azzal kezdte, hogy csak akkor indulhat el a hatfős sportosztály, ha mindenki megtanul szlovákul. Egymás ra néztünk: nogX fogunk mi itt leérettségizni? Ráadásul az első órára bejött egy piros köpenyes töritanárnő, és leadta az anyagot szlovák nyelven. Nagyon bután nézhettünk, ugyanis egy árva szót sem értettünk az egészből. Az óra végére aztán összeszedtük a bátorságunkat, és őszintén elmondtuk a tanárnőnek, menynyit tudunk északi szomszédaink nyelvén.
Valamennyit szelídült a helyzet, de az igazgató nem engedett a szlovák nyelvtanulásból. Sírni meg nem volt kinek. Összekaptuk hát magunkat, és idegen nyelvben a nulláról négy év alatt elértünk a megfelelő szintre. Sikerrel leküzdöttük a feledhetetlenül édes zmrzlina szót és a többi akadályt. A mai eszemmel nagyon hálás vagyok ezért a leckéért. Remek közösségbe kerültem, a legjobb barátaim mindmáig azok, akiket ott ismertem meg.
Az sem volt könnyű, amikor 2003-ban átkerültem a zenetévétől az egyik nagy kereskedelmi televízióhoz. Ott álltam huszonhat évesen az RTL Klub stúdiójában egy olyan délutáni műsorral, ami az emberek problémáiról szól. Hasznosítható élettapasztalat és pszichológiai ismeretek nélkül. Betetőzésül az volt a koncepció, hogy én adjak tanácsot, mert „Balázs segít"! Óriási tehernek éreztem. Hogyan is tudnék bármiféle támogatást adni a gondjaikkal érkező embereknek? Egy fiatal, laza srác, kezében pár moderátor kártyával meg egy mikrofonnal..."