Soltész Béla: Pagony a Börzsöny szélén

Régen nem tört ilyen szigorú télMagyarországra; nem ritka a mínusz 15 fokos hideg sem. A hótakaró vastagsága eléri a 40 centimétert. Nem is hoztam ki a kocsit a garázsból vasárnap óta. A mai délelőtt elment hólapátolással, hogy az Ipolyság utcáig ki tudjak kanyarodni. Korán ebédeltem, hogy korán indulhassak, ugyanis kettőre rögzítettük az érkezésemet. Előre nem látható útakadályok leküzdésére is kell időt biztosítani. Simábban, autóztam, mint számítottam.   A 4. sz. úton csak a jégbordákra kellett vigyázni, tehát nem előztem, ha nem kényszerítettek rá. Albertirsától Pusztavacsig meg ugyan jóformán mindenütt csak egy nyom volt   járható a magas hófalak között, viszont nem találkoztam egyetlen járművel sem. Így már fél 2-re leérkeztem Pusztavacsra, az erdészeti telepre. 60 cm hó is esett a környéken, 40 cm-t mondtak az erdőben. A fontosabb erdei utakat traktorral vont ekék folyamatosan tisztították; ezeken elérhették az összes etetők és az összes vadföldek. Sőt, az ekézett utak mentén sok helyen szénabálákat kötöttek fel, alkalmas útszéli törzsekre, a vadállomány fokozott etetése céljából. Rekordhideget jósolt a rádió. Mindent magamra szedtem, ami meleg holmim volt: vattaruhát, irhabundát, jégeralsót, halina csizmát, kucsmát, hogy csak a legfontosabbakat említsem. És sajnáltam a kocsist, a vadászt és a lovakat, hogy miattam viszontagságokat kell vállalniuk. Kettőkor indultunk útnak. Pokrócokba bugyolálva ültem a homokfutó hátsó ülésén; kissé kényelmetlenebből, mint a múltkor, mert most a fényképezőgépnek is helyet kellett szorítani. Egy általam nem ismert vadföldhöz igyekeztünk. A fenyvesek roskadoztak a hótól, a nagy hóteher néhány fát derékba is tört. Az egyik ilyen fenyvesből váltott ki előttünk egy tehén, de később visszaugrott, mintha eszébe ötlött volna, hogy az előbb vadászokat látott közlekedni.